Öt Woody Allen klasszikust tűz műsorra az Uránia

Woody Allen világhírű amerikai rendező 80. születésnapja alkalmából öt klasszikus alkotását tűzi műsorra az Uránia Nemzeti Filmszínház keddtől február elejéig Budapesten.woody-allenAz Uránia mozi retrospektív vetítéssorozata a négy Oscar-díjjal elismert, 1977-ben készült Annie Hall című film vetítésével veszi kezdetét kedden. Az alkotást 35 milliméteres filmszalagról játsszák - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban. Mint írják, az Annie Hall-t néhány hete minden idők legviccesebb forgatókönyvének választotta az Amerikai Írók Céhe.

December 15-én játsszák az 1979-es Manhattan című filmet, január 12-én az 1986-ban készült Hannah és nővéreit, január 26-án a 2001-es A Jade skorpió átkát játsszák. Február 9-én a 2002-ben készült Hollywoody történetet vetítésével zárul a retrospektív sorozat.

A mozi válogatásban felvillannak a rendező kedvenc témái: a szerelmi, bűnügyi bonyodalmak, alkotói válságok és mély önvizsgálatok. A sorozat első két filmjében Woody Allen magyar hangja Kern András, a másik három alkotást eredeti nyelven, magyar felirattal láthatják az érdeklődők.

Woody Allen amerikai író, színész, humorista, filmrendező és filmproducer 1935-ben született a New York-i Brooklynban. Az Anni Hall című filmjének rendezéséért és a legjobb eredeti forgatókönyvért 1978-ben megkapta az Oscar-díjat, de az Éjfélkor Párizsban című filmje forgatókönyvét is Oscar-díjjal jutalmazták 2012-ben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com