Pop-art kiállítás a szekszárdi Placcban

Varga Enikő pop-art képeiből rendez kiállítást az új szekszárdi ifjúsági közösségi tér, a Placc. A keddi megnyitót slam poetry előadás és akusztikus rockzene kíséri.popartA fiatal alkotó az MTI-nek elmondta, hogy 40-50, akrillal festett vászonképét állítja ki a három hétig látható tárlaton, köztük öt-hat új munkáját is bemutatja. A képek a pop-art klasszikus stílusában, éles kontúrokkal, harsány színekkel, sokszor erőteljes erotikus töltettel ábrázolnak elsősorban női testeket, testrészeket, arcokat. A cím nélküli kompozíciók Varga Enikő szerint a Marvel képregényeivel mutatnak hasonlóságot. "Tulajdonképpen képregényhősöket festek szexuális kisugárzással" - mondta.

A 32 éves festő, akinek munkáit legutóbb a fővárosi közönség a Puskin kávéházban ismerhette meg, négy éve autodidakta módon kezdett képzőművészettel foglalkozni, és korán magáénak érezte a pop-artot, amelynek legismertebb alakja, Andy Warhol jelentett számára ösztönzést.

"Képeimet sok kiállítóhelyen nem fogadják el provokatív jellegük miatt, ettől függetlenül nem szeretnék változtatni rajta" - jegyezte meg az alkotó, akinek egyes képein a megformálás Warhol sokat idézett, Marylin Monroe-t ábrázoló művére emlékeztet.

A szekszárdi bemutató házigazdája a Crea-Art Csengey Dénes írószeminárium lesz, a 2014-ben indult csoportban helyi írók segítenek fiatalokat irodalmi szövegek létrehozásában. A megnyitón az Alisca slam poetry csoport tagjai adják elő verseiket, és a szekszárdi B18 nevű rockzenekar játszik akusztikus számokat.

A tavaly felújított városi piactéren működő Placc lett a helyszíne a Cseh Tamás Program által támogatott, Alterock néven futó, amatőr rockzenei koncerteknek, és több amatőr színjátszó egyesület is itt tartja próbáit - mondta Varga Dalma, a Babits Mihály Kulturális Központ programszervezője.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com