Prodigy, Axwell & Ingrosso, Stereo MC's is lesz

A Prodigy, Axwell & Ingrosso, Paul Kalkbrenner, a Gorgon City, a Skillet, a Stereo MC's, az Alle Farben és a Jan Blomqvist & Band is fellép az idei Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban június 29. és július 2. között - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A VOLT Fesztivál januárban a European Festival Awards groningeni gáláján a legjobb közepes méretű rendezvény díját kapta.

volt

A soproni fesztivál 24 éves története során eddig kétszer szerepelt főzenekarként a Prodigy. A brit elektronikus zene alapcsapata a nagy slágerek mellett ezúttal legutóbbi, 2015-ös anyaga legjobb dalait is előadja. Jön a skandináv elektronikus zenei élet egyik legfelkapottabb house-kollektívája, a Swedish House Maffia két tagja, Axwell és Ingrosso is, ők 2014-ben kezdték közös projektjüket, eddig megjelent kislemezeik hatalmas sikerrel futnak.

Öt év után érkezik a VOLT-ra a Berlin Calling című film sztárja, a német Paul Kalkbrenner. Az európai technokultúra kiemelkedő dj-producere fellépéseire rendre a meghirdetés pillanatában elfogynak a belépők, Sopronba tavalyi, 7 című, több országban listavezető albumával érkezik.

A fellépők között lesz a Gorgon City, két észak-londoni dj, elektronikus zenész és producer, Kye Gibbon és Matt Robson-Scott 2012-ben alapított projektje is. Erőteljes, kiváló vokálokkal kísért elektronikájuk a jungle, a house, a grime, a hiphop, illetve a garage különleges fúziója.

Két év után játszik újra a VOLT-on az idén húszéves Skillet, a termékeny, különleges és dinamikus rockot játszó memphisi csapat.

Eddig nyolc stúdióalbuma jelent meg, ezekből milliókat adtak el, és két Grammy-jelölést kaptak. Szintén jön a Magyarországon gyakran zenélő Stereo MC's, minden idők egyik legsikeresebb brit hiphop/elektronikus zenekara. A két meghatározó egyéniség és alapító tag, Rob Birch és Nick Hallam minden bizonnyal a legnagyobb siker, az 1992-es Connected dalaiból is válogat.

A német Alle Farben (Frans Zimmer) Berlin Kreuzberg negyedéből indult és 2012-ben már 30 ezer ember előtt játszott a Tempelhof repülőtéren. Azóta szinte megállás nélkül turnézik Európában; bemutatkozó albuma, a popos, elektro-house-os Synesthesia - I Think in Colours 2014-ben jelent meg, slágerei vezetik a listákat.

Szintén Berlinben él Jan Blomqvist svéd elektronikus zenész, énekes és producer, akinek szettjei egyszerre melankolikusak és euforikusak, hűvösen távolságtartóak, ugyanakkor poposak. A berlini minimal-színtér egyik legtehetségesebb előadója a napokban mutatta be legújabb dalát, a More-t. A VOLT Fesztiválra élő show-val, zenekarával érkezik.

A szervezők már korábban bejelentették az Iron Maiden, Wiz Khalifa, a Slayer és Damien Rice fellépését a VOLT-on.

MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com