Profi fotós készített gyermekeiről zombi felvételeket, ami botrányt okozott a neten!

Alana Hubbard fotóművész igazán nem érti, hogy mi a probléma azokkal a felvételekkel, amelyeket gyerekeivel és barátaival készített zombi szereplőként.


A The Walking Dead című sorozat tiszteletére készítette a gyerekekkel a képeket, akik zombi szereplőként élték meg a felvételeket. A fotókat photoshop segítségével feljavította és megszülettek a minőségi képek.

7

A fotók között van egy kép, amely az interneten nagy felháborodást keltett. Egy gyerek a másik fejéhez fegyvert szegez, noha az jól látható, hogy egyik sem fertőzött.

2

A fotós szerint minden kép fontos jelenetet örökít meg, ami cuki és játékos is.

A képeken saját gyermekei is szerepelnek. A felvételei nagy botrányt kavartak szerte a világon az internetezők között.

A kritikusok pedig ízléstelennek, erőszakosnak tartják. Főképpen ezeket a képeket nem akkor kellett volna publikálni, amikor a világot globálisan a terrorizmus sújtja.

Hubbard nem ért egyet a kritikusokkal, sőt egyszerűen nem érti, hogy mi a bajuk ezzel az egésszel.

Különben is felhívta a figyelmet, hogy mindenhova kihelyezte a figyelmeztetéseket, hogy a felvételek felkavaróak lehetnek. A Facebook is a képeket kiblőrözte. Csak kattintással lehetett azokat megtekinteni.

„Nincs joguk panaszkodni, mert senki sem kérte őket, hogy nézzék meg a képeket. Ha úgy döntöttek, figyelmen kívül hagyják a figyelmeztetést és felnőtt döntést hozva megnézik a képeket, akkor viselkedjenek is felnőttként és tiszteljék a művészetemet!” – nyilatkozta Alana Hubbard.

Továbbá sérelmezi azt, hogy őt egy korábbi fotója miatt nagyon szerették, most pedig, mintha valami „főgonoszként” kezelnék.

Említette, hogy ezzel legalább egy kicsit híresebb lett. Még Hongkongból is keresték hajnalban, hogy képeiből publikálnának. Bántónak érzi ugyanakkor azt, hogy fotós társai hozzáállása is sértő, mert jelentették őt a Facebooknak. Nemhogy kiálltak volna mellette, de irigységből még be is jelentették.

1

2

3

4

5

6

8

9

10

11

A képeken látottak alapján mindenki döntse el, hogy helyesek-e a képek, vagy sem. Vagy inkább a feljavított művészet a lények, vagy az erkölcs.

Mindenesetre egy lényegében elismert horror sorozatra apellálva persze, hogy menő lehet, de a fegyver elképzelhető, hogy fordítva sül el.

0

Fontos tudnunk, hogy a Fear the Walking Dead, illetve a The Walking Dead testvérsorozatok alkotóinak az volt a mondanivalójuk, hogy az emberiség számára felhívják a globális társadalom összeomlásának esélyét!

Fear the Walking Dead Fear the Walking Dead

The Walking Dead The Walking Dead

A Fear the Walking Dead vicces átbeszélése is helytálló, hiszen ez az alkotók döntése nyomatékosítva azt, hogy az előzmények nem is annyira aggasztóak.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com