Rachel Podger és a Felvilágosodás Korának Zenekara a Zeneakadémián

Először lép fel Magyarországon az egyik legjelentősebb barokk hegedűsként számon tartott Rachel Podger; a brit művész november 26-án a Zeneakadémia Nagytermében a Felvilágosodás Korának Zenekarával ad koncertet, melyen Johann Sebastian Bach, Vivaldi, Telemann és Pisendel művei lesznek hallhatók - közölte az MTI-vel csütörtökön a Zeneakadémia.

A koncert műsorán Rachel Podger legkedvesebb szerzői szerepelnek, Antonio Vivaldi mellett csupa olyan név, akik a Védőangyal című 2013-as, sokszorosan díjnyertes lemezén is hallhatók, igaz, ott szólóművekkel.

HAJ_4283_1

A programban szereplő népszerű Bach- és Vivaldi-concertókat sokan ismerik, Telemann négyhegedűs versenyművét azonban éppoly ritkán hallani, mint Johann Georg Pisendel darabjait. Pedig Pisendel korának egyik legfontosabb hegedűse volt és kitűnő zeneszerző, aki a drezdai udvar koncertmestereként személyes kapcsolatban állt Bachhal, egyes feltételezések szerint az ő játéka ihlette Bach szóló hegedűre írott szonátáit és partitáit.

A legendás d-moll chaconne-t is, amely ezúttal Rachel Podger előadásában lesz hallható a Zeneakadémián - áll a koncert ajánlójában.

Rachel Podger zenész családban született, majd a londoni Guildhall School of Music növendéke volt, jelenleg az intézmény barokk hegedű professzora, de tanít a londoni és a koppenhágai Királyi Zeneakadémián, valamint a Királyi Walesi Dráma és Zeneakadémián is.

Alapítója volt több neves historikus együttesnek (Florilegium, The Palladium Ensemble), és évekig koncertmesterként működött a Gabrieli Consort and Playersnél, illetve az English Concertnél. 2004 óta többedmagával a Felvilágosodás Korának Zenekarát vezeti.

A november 26-i koncert után a Zeneakadémia Kóda című pódiumbeszélgetés-sorozatának keretében Rachel Podger és Békéssy Lili zenetörténész hallgató várják a közönséget.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com