Rászólhattak Daniel Craigre a James Bondot érintő megjegyzései miatt

Rászólhattak Daniel Craigre a Sony filmstúdió vezetői a színész James Bondot érintő kritikus megjegyzései miatt.

A New York Post Page Six nevű internetes oldala szerint a filmszínésznek azt üzenték a stúdió vezetői, hogy "fogja be a száját" és fejezze be James Bond "ütlegelését".

Daniel Craig

Daniel Craig egy nemrég nyilvánosságra került, de hónapokkal ezelőtt adott interjúban úgy nyilatkozott, szívesebben felvágná az ereit, semmint rögtön 007-es ügynököt játsszon megint. Akkor hozzáfűzte azt is, hogy nem akar egyelőre a következő lépésére gondolni, de ha mégis egy újabb James Bond-filmet csinálna, az csupán a pénz miatt lenne.

A 47 éves brit filmsztár a 007 Spectre - A Fantom visszatér című filmben negyedszer lesz látható szuperügynökként. A Page Six egy belső forrásra hivatkozva azt írja, hogy szeptemberben a film több jelenetét is újra kellett venni, mindössze hetekkel az október végi premier előtt.

"Kezdetben a forgatókönyvvel voltak nehézségeik, Craig megsérült a forgatáson és térdműtétre volt szüksége, és még az előző hónapban is jeleneteket vettek fel újra, noha a mozit hetek múlva bemutatják" - idézi az oldal a meg nem nevezett forrást.

A Page Six által idézett másik hollywoodi vélemény szerint Daniel Craig "nagyratörő és azt gondolja, jobb James Bondnál". A forrás szerint a filmsztár a szuperügynök szerepét okolja amiatt, hogy egyetlen nagy mozija sem volt a James Bond-filmeken kívül.

A Daniel Craig mellett Christoph Waltz, Monica Bellucci, Lea Seydoux, Ben Whishaw és Naomie Harris szereplésével készült 007 Spectre - A Fantom visszatér október 26-án debütál a brit mozikban.

http://pagesix.com/2015/10/11/daniel-craig-told-to-shut-up-and-stop-bashing-bond-movie/

MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com