• 3 ℃ / 15 ℃

Raul Midón amerikai gitárvirtuóz a Budapest Jazz Orchestrával

Raul Midón amerikai énekes-gitárvirtuóz május 26-án, csütörtökön mutatkozik be a magyarországi közönségnek a MOM Kulturális Központban, a Budapest Jazz Orchestra kíséretében.

Az ötvenéves Raul Midón énekes, dalszerző, akusztikus gitáros a New York-i soul-dzsessz színtér kiemelkedő figurája - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

000

Az argentin apától és afroamerikai anyától Új-Mexikó államban született Midón ikertestvérével együtt csecsemőként megvakult az inkubátorban, mégis mindketten fényes karriert futottak be: a zenész Raul mellett Marco a NASA-nál lett mérnök. Táncos apja előbb a dobbal, majd a gitárral ismertette meg Midónt, aki 1990-ben dzsessz szakon diplomázott a Miami Egyetemen.

Pályáját session énekesként kezdte, olyan hírességek mögött vokálozott éveken át, mint Shakira, Julio Iglesias vagy Jose Feliciano. Miután New Yorkba költözött, előbb Little Louie Vegával dolgozott együtt, majd nekiállt első szólóanyagának, ami State of Mind címmel 2005-ben jelent meg. Ezen Stevie Wonder és Jason Mraz is játszott, az anyaggal a Late Show with David Letterman című tévéműsorba is bekerült.

Két stúdióalbum, A World Within a World (2007) és a Synthesis (2010) után egy koncertlemez következett, majd a 2014-es legutóbbi anyag, a Don't Hesitate, amelyen Lizz Wright, Dianne Reeves, Marcus Miller és Richard Bona is játszott. Erről a lemezről játszik sokat csütörtökön a MOMKultban a Budapest Jazz Orchestrával együtt, de az amerikai előadó-szerző dalai mellett dzsessz-sztenderdek is elhangzanak különleges big band hangszerelésben.

Egy Raul Midón koncert 2012-ből:



MTI

Hozzászólások


Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját.

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...


Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

http://ujhazak.com