Rekordösszegért kelt el egy román festőművész alkotása

Rekordösszegért, 7,1 millió fontért (2,41 milliárd forint) kelt el csütörtökön a londoni Christie's aukciós ház árverésén Adrian Ghenie román festőművész Nickelodeon című festménye - közölte pénteken a Mediafax hírügynökség.NickelodeonAz összeg abszolút román rekordnak számít. Adrian Ghenie előtt csak Constantin Brancusi román származású szobrászművész műveit adták el millió eurós nagyságrendű összegekért. A 2008-ban készült kompozíció két nagyméretű (2,38 x 4,14 méteres) festményből áll, és az árverés előtt az aukciós ház 1 - 1,5 millió fontra becsülte az értékét. A londoni árverésen Ghenie A sebész és a lelke című festménye 341 ezer fontért (116 millió forint) talált gazdára.

Amint a Mediafax emlékeztetett, Adrian Ghenie ezzel az idén februárban felállított személyes csúcsát döntötte meg. A napraforgók 1937-ben című festményét 3,11 millió fontért (1,06 milliárd forint) adta el a Sotheby's aukciós ház.

Az 1977-ben Nagybányán született Adrian Ghenie a kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetemen szerzett diplomát 2001-ben Ioan Sbarciu tanítványaként. Első egyéni tárlatát a több társával közösen alapított kolozsvári Plan B galériában tartotta 2006-ban.

A Plan B galéria rendezte be a 2007-ben a Velencei Biennále román pavilonját, 2008-ban pedig Berlinben nyitott kiállítóteret. Adrian Ghenie 2008-tól 2013-ig Kolozsvár és Berlin között osztotta meg idejét, jelenleg a német fővárosban él és alkot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com