Rockosított Bartók-koncertre készül Török Ádám és Papp Gyula

Rockos Bartók-feldolgozásokat ad elő négy hegedűművész hölggyel a Mini együttesből ismert Török Ádám fuvolás-énekes és Papp Gyula billentyűs október 9-én a fővárosi Marriott Hotel dísztermében.Bartók BélaA Mini 1971-es legendás felállása, amelyben Török Ádám és Papp Gyula mellett Nagy István basszusgitáros és Németh "Nemecsek" Tamás dobos szerepelt, feldolgozta Bartók Béla Este a székelyeknél című művét. Sokan ezt számítják az első magyarországi prog-etnorock-világzene megjelenésnek, és ez is felcsendül az októberi koncerten, amely a Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévhez kapcsolódik - tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t.

Idén a Mini együttes Mini Acoustic World néven akusztikus turnét tesz és egy CD-t is megjelentet. A koncerteken a legendás Mini-szerzemények akusztikus hangszerelésben hangzanak el. A Mini négyeséhez köthető számos, azóta klasszikussá vált dal, köztük a Gőzhajó, a Vissza a városba, a Kereszteslovag, a Halványkék gondolat vagy a Délelőtt. Az Este a székelyeknél Bartók-feldolgozás újrafogalmazott változata (Éjféli találkozás Béla bácsival alcímmel) Török Ádám 2013-as, Elrohant az idő című lemezén szerepel.

A rockosított Bartók-koncerten Török Ádám, Papp Gyula és Nagy István, valamint Tóth Dénes (akusztikus dobok, ütőhangszerek) lesz a színpadon, valamint egy női vonósnégyes és két vokalista hölgy. Az októberi est a Danubius Music és az Art Anzix Színház közreműködésével valósul meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com