Szalay László-emlékkoncertet rendeznek a MOM Kulturális Központban

Szalay László, a "Nótakirály" születésének 100. évfordulója alkalmából emlékkoncertet tartanak október 18-án a MOM Kulturális Központban.Szalay LászlóSzalay Lászlóra a magyar nóta legjelesebb művészei emlékeznek a koncerten, így színpadra lép mások mellett Tarnai-Kiss László, Máté Ottilia, Nógrádi-Tóth István, Szőllősi Emese és a nemrégiben országos nótaversenyt nyert Bányai Márton is. Az énekeseket Szalai Antal és népi zenekara kíséri - olvasható a kulturális központ MTI-hez eljuttatott közleményében.

A "Nótakirály" becenévvel is illetett művész Győrben született 1915-ben, énektanulmányait itt kezdte Metzger Károlynál, majd Budapesten Revere Gyulánál, Makai Mihálynál és Torday Blankánál folytatta - olvasható a dalok.hu internetes portálon.

Pályafutása kezdetén a Műszínkör segédszínésze, majd 1936-tól kezdve több éven át Székely Dezső tánczenekarának az énekese volt. Egy évvel később szerepelt először a rádióban. A negyvenes évek elejétől kezdett magyar nótákat énekelni és évtizedekig a fővárosi kávéházak vendégeit szórakoztatta.

Külföldön Londonban, majd Lengyelország, Bulgária és a Szovjetunió nagyobb városaiban vendégszerepelt, 1957-ben Endrédi Mimivel Kínában tett hosszabb körutat. Pályája csúcsát az 1970-es években érte el énekesként, dalszerzőként és szövegíróként.

Több mint tíz évig tanított az OSZK stúdióban, számos, már neves nótaénekes nála kezdte tanulmányait. Nótaszerzőként legismertebb dalai az Egyvalakit megcsókolni, a Halkan pengesd ezt a csárdást és a Nem tagadtam sohasem.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com