Szeptember 5-ig várják a jelentkezéseket a Pannonfíling Mozgóképes Találkozóra

Szeptember 5-ig várják a magyarországi és a határon túli alkotók jelentkezését a Pannonfíling Mozgóképes Találkozóra.

A rendezvény főszervezője, Németh Csaba az MTI-nek elmondta, az indulóktól idén is legfeljebb 15 perces alkotásokat várnak, nevezési díj nélkül és műfaji megkötéstől függetlenül, de nem zárkóznak el a hosszabb alkotásoktól sem.

pannonfilinglogoA filmekből előzsűri válogatja össze a versenyprogramot, az abban szereplő műveket aztán a zsűrivel és a filmesekkel együtt értékelhetnek a nézők október 8-án Veszprémben. A találkozón így az alkotók közvetlen visszacsatolást kapnak munkájukról, és a közönség is bepillanthat a filmkészítés kulisszái mögé.

Németh Csaba újdonságként említette, hogy idén különdíjat alapítottak a legromantikusabb, legérzelmesebb rövidfilmnek. A PannonLove díjjal azt a művet díjazzák, amelyben leginkább a szerelem és szeretet dominál.

A Pannonfíling Mozgóképes Találkozó olyan rövidfilmes szemle és verseny, amelyen amatőr és függetlenfilmesek 2005 óta bizonyíthatnak. Az elmúlt években alacsony költségvetésből, de annál nagyobb lelkesedéssel és kreativitással készült roadmovie-t, háborús drámát, sci-fit, szerelmi történetet, videóklipet és animációs filmet is láthattak a nézők.

A Pannonfíling fő támogatója a VeszprémFest Veszprémi Kultúráért Alapítvány. Az idei találkozót október 8-án a veszprémi Expresszó Klubban tartják.

A tavalyi, 11. Pannonfílingen az első helyet Ugron Réka és Fekete Ludovic: Amit gondolok az egészről, a második helyet Az Elephant Studio: A toll, míg a harmadik helyet Engelmann Péter: #Help című rövidfilmje szerezte meg. A különdíjat Karácsony Péter: Sült kacsa, a közönségdíjat szintén Karácsony Péter: Fekete kecske, a Pannon Szmájli díjat pedig Király Róbert: A verseny című alkotása kapta.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com