Színes programokkal várja az érdeklődőket pénteken Eger

Huszonkét színhelyen egyebek mellett kerékpáros programokkal, gyógynövénytúrával, természet- és környezetvédelmi játékokkal, vetélkedőkkel várják az érdeklődőket április 22-én, pénteken Egerben a Föld napján - hangzott el a rendezvény hétfői beharangozó sajtótájékoztatóján a hevesi megyeszékhelyen.

A rendezvény 15 civil szervezet, kilenc intézmény és számos vállalkozás, magánszemély közreműködésével valósul meg.9 órától az Érsekkertben a hagyományos programok mellett újak is várják az érdeklődőket.
Újdonság lesz a 10 órakor induló gyógynövénytúra, melynek során a város környezetében fellehető gyógynövényekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők, a gyerekek pedig az Érsekkertben újrahasznosítható anyagokból épült játékparkot is kipróbálhatnak.

image1

Föld napjához idén is kapcsolódik a városi kerékpáros közlekedést népszerűsítő felvonulás, amely 17 órakor indul az Érsekkertből.Az immár huszadik alkalommal meghirdetett kerékpáros megmozdulás új eleme lesz a "bringás reggeli" 7 és 9 óra között az Eszterházy téren, melynek keretében a munkába vagy iskolába kerékpárral igyekvőket ajándékozzák meg.Az Érsekkertben 15 órakor egy kerékpár-kiállítás is nyílik szervizponttal és egy rendőrségi standdal, ahol a közlekedésbiztonságról adnak felvilágosítást.

Külön sátorral lesz jelen a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya is, ahol a szakemberek - az egészséges életmód népszerűsítése jegyében - akadálypályával várják a kicsiket, dohányzásellenes, valamint a személyes higiénére fókuszáló bemutatót tartanak.Lesz még faültetés is óvodásokkal, tíz órától pedig a Kerek Perec Egylet Lusta Jankó és a bolond falu címmel tart előadást.

Szombaton 9 és 13 óra között az Eger szomszédságában fekvő Almárra, a Pálos kolostor romjához várják azokat, akik részt szeretnének venni a terület megtisztításában.A szintén civil kezdeményezés keretében a résztvevők 2005 óta lépésről lépésre igyekeznek rendbe tenni az egykor kedvelt, ám az idők során elhanyagolttá vált kirándulóhelyet.

Habis László, Eger polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte: a város igyekszik környezettudatosan ellátni a feladatait, ami megnyilvánul egyebek mellett a közterületek gondozásában, az észak-déli kerékpárút megépítésében is.

A szervezők felidézték: az először 1970-ben meghirdetett Föld napi programokhoz Magyarország 1990-ben csatlakozott, Eger pedig 2007-től vesz részt benne.

MTI

Hozzászólások


Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját.

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...


Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

http://ujhazak.com