Szombaton indul a madárfesztivál

Szombaton reggel több tízezer vadlúd kirepülése kínál emlékezetes látványt a tatai Öreg-tavon, ekkor kezdődik az ország legnagyobb télköszöntő madárfesztiválja, a Tatai Vadlúd Sokadalom.vadlúdA madarak délután négy óra körül térnek vissza a tó részlegesen leeresztett medrébe. A két időpont között a tó partján álló madármegfigyelő toronynál természetvédelmi programok, kézműves vásár, ökojátszóház és a madarakhoz kapcsolódó előadások várják az érdeklődőket - közölték a szervezők.

A sokadalmon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület lehetőséget kínál teleszkópos madármegfigyelésre, de kivetítőn is látható lesz a madarak repülése. Az eseményt szakértő magyarázata kíséri. A libák hajnali ki- és esti behúzása www.vadludsokadalom.hu oldalon élőben követhető. A tavalyi első közvetítést Amerikától Japánig több ezren kísérték figyelemmel.

A rendezvény különlegessége, hogy a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely kontinensünkön, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz.

Az Öreg-tavon pihenő madarak többsége nagy lilik, 900 példányra tehető a vetési ludak és néhány tucatra a nyári ludak száma. A madártömegben hét, globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd és négy kis lilik is feltűnt. Megjelent egy-egy, szintén a messzi északon fészkelő örvös lúd és apácalúd, illetve láttak egy indiai ludat is.

A madárlétszám rendkívül gyorsan, akár egy-két nap alatt is a többszörösére nőhet, és a tavon éjszakázó vadlibák száma a 40 ezret is meghaladhatja, mivel az eddigi enyhe időjárást felváltva markáns hidegfront söpör végig Európán az Északi-sarkvidék térségéből.

A 220 hektáros tatai Öreg-tavat Magyarország legrégebbi - csaknem 700 esztendős - mesterséges halastavaként tartják számon. Az eurázsiai tundrák vidékéről érkező vadludak évszázadokkal ezelőtt is itt találtak éjszakázó- és pihenőhelyet vonulásuk során.

A vadludak minden év novemberében érkeznek, hogy a telet itt töltsék, majd február végén, március elején visszaindulnak északi költőhelyeik felé. Egyes ősz végi vagy téli napon akár 40-50 ezer vízimadár is megpihenhet a tatai tavon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com