Szüts Miklós: többet látott a világból, mint mi, többiek

"Többet látott a világból, mint mi, többiek" - méltatta a csütörtökön elhunyt Esterházy Péter írót az MTI megkeresésére pénteken korábbi alkotótársa, Szüts Miklós képzőművész.candleTudni lehetett, hogy hamarosan bekövetkezik - szólt a Kossuth-díjas író haláláról Szüts Miklós, hozzátéve: Esterházy Péter addig akart élni, amíg mondatokat tudott írni. "Minden jó volt vele: jó volt vele nyaralni, jó volt vele csak ülni, és hallgatni a fű növését. Nagyon szerettem mutogatni neki a munkáimat, mert becsülte őket, én pedig borzasztóan szerettem az írásait" - idézte fel a festőművész.

Szüts Miklós szerint Esterházy Péter halálával "mindenki szegényebb lett, nem csak azok, akik használták a könyveit, hiszen mindenkiért írt, legfeljebb nem mindenkinek" - fogalmazott. Esterházy Péter és Szüts Miklós 2015 végén A bűnös címmel közös kötettel is jelentkeztek, melyet mind a kritika, mind a közönség jól fogadott.

Szüts Miklós hangsúlyozta: Esterházy Péterrel nem együtt, de közös munkán dolgoztak: "ő csinálta az ő dolgát és én az enyémet, míg ezek egy áldott pillanatban, szerencsésen összefonódtak". "Nagyon boldog voltam ezzel a könyvvel tavaly novemberben, és az utolsó naplójából kiderül, ő is nagyon örült, hogy kitaláltunk valamit: a képek és a szöveg együtt dolgoznak, egyik a másik vállára áll, és úgy másznak fölfelé" - szólt közös munkájuk eredményéről Szüts Miklós.

Esterházy Péter halálának hírét családja és a Magvető Kiadó jelentette be csütörtök este. A 66 évesen elhunyt író hasnyálmirigyrákban szenvedett, betegségét tavaly hozta nyilvánosságra és könyvet is írt róla. Alig több még egy hónapja még megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet, Hasnyálmirigynapló című kötete a rendezvény budapesti programjainak legnépszerűbb kiadványa volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com