Tagcserék a Djabe zenekarban, könyv az elmúlt húsz évről

Hármas tagcsere történt a Djabe zenekarban, amely október 26-án a fővárosi Columbus hajón mutatkozik be új felállásában. A dzsessz-világzenei fúziós műfaj kiváló hazai csapatának eddigi húsz évéről hamarosan könyv jelenik meg.

A személyes és zenei fejlődés mindig is része volt a Djabe történetének, csakúgy, mint a kompromisszumokat nem ismerő igényesség - közölte a zenekar menedzsmentje és kiadója kedden az MTI-vel.

0000

Mint írták, a Djabe alapítója, Égerházi Attila gitáros, illetve a zenei vezető basszusgitáros, Barabás Tamás ezentúl három új taggal játszik, és először október 26-án a Columbus hajón mutatja be New Dimensions Update című műsorát.

A billentyűs Kovács Zoltán és a dobos Banai Szilárd 2000 óta, a trombitán és hegedűn játszó, illetve éneklő Kovács Ferenc 2001 óta volt a Djabe tagja, helyükre Nagy János (billentyűs hangszerek), Koós-Hutás Áron (trombita) és Kaszás Péter (dob) került.

Az új tagok közül Koós-Hutás Áron 2009-ben és 2010-ben már rendszeresen fellépett a Djabéban, elsősorban Kovács Ferenc helyetteseként. Koós-Hutás Áron a Pannonia Allstars Ska Orchestra trombitásaként lett ismert, Kaszás Péter pedig a világhírű gitáros, Al Di Meola zenekarának, a World Sinfonia dobosa hét éve.

Az együttes első két évtizedéről Djabe - 20 év szabad hangjai címmel könyvet írt Göbölyös N. László újságíró. A közel 350 oldalas, kilencszáz színes fotóval illusztrált kötet minden példányát kézzel sorszámozta Égerházi Attila, a Djabe alapítója.

A könyvben a zenekar tagjai elmesélik saját történeteiket, részletesen lehet olvasni a Djabe eddigi kiadványairól, hazai és külföldi lemez- és koncertkritikákról.

A Djabét 1995-ben alapította Égerházi Attila és Sipos András. A csapat eddig tíz stúdióalbumot készített, emellett számos koncert CD-t és DVD-t adott ki. Az Arany Zsiráf és eMeRTon-díjas zenekar a világ 42 országában lépett fel, számos ismert külföldi zenésszel dolgozott együtt. Közöttük volt Steve Hackett gitáros, aki hét éven át, 1970 és 1977 között volt a világ egyik legnépszerűbb progresszív rockzenekara, a Genesis tagja.

Az eddigi stúdiólemezek: Djabe (1996), Witchi Tai To (1998), Ly-O-Lay Ale Loya (1999), Update (2001), Táncolnak a kazlak (2003), Életképek (2006), Take On (2008), Down and Up (2012), Forward (2014), New Dimensions (2016).

MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com