Tamburazenekarok találkoznak Bátán

Tizenhat tamburazenekar lép színpadra szombaton a Tolna megyei Bátán, a tamburazenekarok harmadik találkozóján, amelyre ezúttal Szerbiából is érkeznek előadók.

Az eseményen a házigazda bátai tamburazenekar mellett Mohácsról, Bajáról, Pécsről, Lánycsókról, Budapestről, Szentendréről és a szerbiai Óbecséről vesznek részt együttesek.

tambura

A helyi Ady Endre Művelődési Házban a zenekarok délszláv, cigány és magyar népzenét játszanak, fellép a Vujisics együttes és a becsei Andalgo zenekar is - mondta Sütő Renáta, a találkozó szervezője az MTI-nek. Az előadásokat követő bálban elsősorban szintén autentikus népzenét játszanak a zenekarok.

A Duna-parti településen az 1800-as évekig nyúlik vissza a tamburazene hagyománya, az első bátai zenekart Csiter Balogh László alapította. A Balogh család nemzedékei a mai napig életben tartották a tradíciót, jelenleg két tamburazenekar működik a sárközi településen, ahol 2013 óta rendezik meg a tamburások találkozóját.

Délelőtt archív fotókból rendezendő kiállításon mutatják be a bátai roma tamburás hagyományokat. A tárlat elsősorban a Balogh családot ismerteti meg a közönséggel, bemutatják a húros hangszer kialakulásának történetét, és megemlékeznek az 1956-os árvízről valamint az elhunyt bátai tamburazenészekről is.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com