Több mint 80 versenyző jelentkezett a VI. Popper David Nemzetközi Csellóversenyre

Huszonnégy országból 83 versenyző adta le jelentkezését a november 19. és 22. között Várpalotán tartandó VI. Popper David Nemzetközi Csellóversenyre.csellóA Popper David Nemzetközi Csellóversenyt 3 évente rendezik meg, alapítója, ötletgazdája, zsűrielnöke a Kossuth- és Liszt-díjas Onczay Csaba, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora. Az első versenyt 2000-ben tartották, köszönhetően Várpalota önkormányzatának, amely akkor felkarolta és azóta is fő támogatója a rendezvénynek a várpalotai zeneiskolával közösen.

A verseny létrehozásának alapgondolata és célja az volt, hogy lehetőséget adjon a fiatal generációnak (10-23 éves korig) arra, hogy nemzetközi versenyen mutathassa meg tudását, felkészültségét és tehetségét - olvasható a szervezők közleményében.

Az első versenyen 14 országból 53 versenyző volt jelen, az idei megmérettetésre 24 országból 83 versenyző adta le jelentkezését. A verseny igazi nemzetköziségét jelzi, hogy Európán kívül érkeznek fiatal csellisták az Egyesült Államokból, Brazíliából, Kínából, Dél-Koreából és Ausztráliából is. Az idei héttagú zsűriben magyar, amerikai, német, lengyel és brazil csellóművészek, művésztanárok értékelik a versenyzőket.

"Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a Popper Nemzetközi Csellóverseny rangos helyet és szerepet tölt be a nemzetközi versenyek sorában. Ezt nagyon fontos kiemelni, hiszen Európában nemzetközi ifjúsági csellóversenyt csak néhány ország mondhat magáénak.

Ez az elismerés köszönhető a rendezvény magas szakmai színvonalának, a nemzetközi zsűri szakértelmének, melynek hírét a versenyre ellátogatók, a versenyzők, illetve a felkészítő tanárok vitték magukkal a világ minden tájára" - idézi a közlemény Szili Gabriellát, a verseny főszervezőjét.

"Az elmúlt versenyek eredményhirdetésekor nem gondoltuk, hogy a nyertesek közül sokan nagy karriert futnak majd be. Itt szeretném megemlíteni elsősorban a magyar versenygyőztesek közül Várdai Istvánt, aki eddig egyedüliként háromszor nyerte meg a Popper David Nemzetközi Csellóversenyt, majd 2007-ben III. helyezést ért el a Csajkovszkij versenyen, 2014-ben pedig megnyerte az ARD versenyt" - emelte ki a közlemény szerint Onczay Csaba.

Az idei verseny is nyilvános, két fordulóban és négy korcsoportban kerül megrendezésre. A verseny helyszíne Várpalotán a Thury-vár lesz. Az eredményhirdetést és a gálakoncertrt november 22-én 17 órakor tartják a Thury-vár rendezvénytermében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com