Utoljára színpadon a Heaven Street Seven

Húsz év slágereivel búcsúzik a Heaven Street Seven augusztus 1-jén, szombaton. A Budapest Parkban utolsó alkalommal találkozhat a közönség a zenekarral, amely befejezi két évtizede tartó működését.Heaven Street SevenAz öttagú zenekar idén tavasszal jelentette be, hogy beszünteti működését, a búcsúturné márciusban kezdődött.
"Amit megcsinálhattunk együtt, azt megtettük, emiatt döntöttünk úgy, hogy befejezzük működésünket. Ez a húsz év mindannyiunk számára életünk nagyon fontos része volt, gyakorlatilag folyamatosan aktív volt a zenekar.

Nincs harag közöttünk, egyszerűen az ideális kreatív működést, amit mi elvárunk magunktól, azt így öten mostanáig tudjuk csinálni" - mondta korábban Szűcs Krisztián, a HS7 frontembere az MTI-nek. A búcsúturnén a nagy slágerek mellett régen elfeledett dalokat vettek elő és mindenütt igyekeztek fellépni, ahol a húsz év alatt emlékezetes élményeket szereztek.

A Heaven Street Sevenben Szűcs Krisztián mellett Ábrahám Zsolt gitáron, Takács Zoltán billentyűs hangszereken, Németh Róbert basszusgitáron, Orbán Gyula pedig dobon játszik. A zenekar kilenc sorlemezt készített, az első, a Tick Tock No Fear (még kazettán) 1995-ben, az utolsó, a Felkeltem a reggelt 2012-ben jelent meg. A zenekar nyert hazai díjakat, többek közt Fonogram-díjat a 2002-es Szállj ki és gyalogolj című lemezért.

"Sok olyan pillanat van, ami emlékezetes volt, mindenképpen ezek közé tartozik, hogy 2007-ben együtt turnézhattunk Európában az ausztrál Church zenekarral, és játszhattunk az R.E.M. és a Radiohead előtt" - idézte fel korábban Szűcs Krisztián. A Heaven Street Seven 2007-ben Cannes-ban átvette a European Breakthrough Awardot, az EU, a MIDEM és az MTV Europe közös díját.

A HS7-nek a Hol van az a krézi sráctól és Dél-Amerikától a Mozduljon és Mártán át az Ez a szerelemig számos dala vált slágerré.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com