Vásáry Tamás: ez eddig a legjobb világzenekar

Vásáry Tamás szerint az elmúlt évek legjobb világzenekara formálódik az ifjú zeneművészekből az idei debreceni nemzetközi nyári akadémián.Vásáry TamásA nyári akadémia mesterkurzusai mellett párhuzamosan zajlik a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar felkészülése. A Vásáry Tamás Kossuth-díjas karmester által irányított együttes egy hét múlva, július 25-én adja első koncertjét a debreceni Kölcsey Központban - közölte a nyári akadémia művészeti igazgatója szombaton az MTI-vel.

Váradi Judit elmondta: a zenekar műsorában Erkel Ferenc Hunyadi László, Kodály Zoltán Galántai táncok című darabjai és Csajkovszkij V. szimfóniája szerepel. A debreceni turnéindító koncert után a városmajori szabadtéri színpadon jótékonysági hangversenyt adnak, majd a gyulai várszínpadon játszanak, július 28-án a szlovákiai Galánta művelődési központjában lépnek fel, a turnét 29-én a prágai zeneakadémián zárja a zenekar - tette hozzá.

Vásáry Tamás szerint ez eddig a legnépesebb ifjúsági világzenekar, amelyben külföldi és magyar hallgatók egyaránt zenélnek. "Nemcsak létszámában különleges, de kvalitásában is: ez eddig a legjobb világzenekar" - mondta a nemzetközi hírű zongoraművész-karmester.

Hozzátette: a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekarral a július 25-i koncertet megelőző napokban többször is teljes egészében végigjátsszák a műsort, hogy minden tökéletes legyen az előttük álló koncertekre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com