Világszerte kedvelt magyar együttesek, muzsikusok a fesztivál programjában

Világszerte kedvelt magyar együttesek - köztük a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikusok, a Kodály Vonósnégyes és a Pécsi Balett -, valamint muzsikusok, így például a Ránki-Klukon zongorista házaspár is fellép az április 8. és 24. között 36. alkalommal megrendezendő Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF).Budapesti Tavaszi FesztiválA fesztivál április 8-i nyitókoncertjén a Budapesti Fesztiválzenekar vendégeként olyan művészt üdvözölhet a közönség a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, aki ezernyi szállal kötődik a magyar kultúrához. Az örmény származású brácsaművész, Kim Kashkashian mesterei között tartja számon Kurtág Györgyöt és Rados Ferencet, és elhivatott tolmácsolója a 20. századi új zenének.

Ezen belül is rendkívül sokat tett a mélyhegedűre szerző magyar komponisták népszerűsítéséért: művet mutatott be Eötvös Pétertől, 2013-ban pedig Ligeti és Kurtág munkáiból összeállított lemezével nyert Grammy-díjat. Játékával Bartók Béla utolsó, befejezetlen - ám a szerző által lényegében elkészültnek nyilvánított - művét, a Brácsaversenyt hallhatja a közönség a tanítvány, Serly Tibor eredeti rekonstrukciójában - derül ki a tavaszi fesztivál sajtóközleményéből.

A Nemzeti Filharmonikusok április 12-i koncertjének vendégművésze, az izraeli származású Shai Wosner már fiatalon beoltatott a magyar zenével, egyik mestere ugyanis a magyar származású zeneszerző, André Hajdu volt. A fesztiválon Beethoven III. zongoraversenyének szólistájaként hallható.

A koncert második felében Rahmanyinov fiatalkori, egyfelvonásos operája, az Aleko csendül fel a szerző munkásságát alaposan ismerő Kocsis Zoltán vezényletével. Az opera a cigányság és a Besszarábiában élő oroszok kapcsolatáról szól Puskin verses elbeszélése, a Cigányok nyomán. Az Aleko címszerepét napjaink egyik legkeresettebb orosz basszistája, Dmitrij Uljanov kelti életre.

A Ránki Dezső-Klukon Edit zongorista házaspár a 150 éve született Erik Satie művészetének szenteli április 15-i estjét. "A koncert figyelemre méltó szereplője a nem szokványos terepnek tekinthető többzongorás műfaj is, ráadásul a stílus egyik legkiválóbb hazai művelője, Dukay Barnabás zeneszerző is 'tiszteletét teszi' az esten egy Satie-átiratán keresztül" - fogalmaznak a közleményben, mely szerint Erik Satie-nak, a huszadik század egyik legérdekesebb alkotójának életműve - az egyre szaporodó popkulturális feldolgozásoknak köszönhetően - évtizedek óta reneszánszát éli.

A nemzetközi hírű Kodály Vonósnégyes, mely hanglemezre vette többek között Haydn, Beethoven és Schubert összes kvartettjét, április 21-i koncertjén elsőrangú vendégművészekkel együtt lép a Zeneakadémia színpadára: a Berlini Filharmonikusok első fúvósaival, Wenzel Fuchs klarinétművésszel és Andrej Zust kürtművésszel, a szintén Németországban fellépő és tanító Bogányi Bence fagottművésszel, valamint Fejérvári Zsolttal, a Budapesti Fesztiválzenekar nagybőgőművészével.

Liszt inspirálta a nemzetközi zenei életben elektronikus zenei munkásságáról is ismert Stockhausen-tanítvány, Dubrovay László szerzeményét Faust, az elkárhozott címmel. Dubrovay 1987-ben komponálta meg balettjét, amelyet eddig csak négy zenekari szvit formájában lehetett hallani.

Csaknem harminc év után a tavaszi fesztiválon valósul meg a komponista eredeti elképzelése: először láthatja a közönség színpadon a táncjátékot az idén 55 éves jubileumát ünneplő Pécsi Balett művészeivel, Vincze Balázs koreográfiájával. Az előadáson közreműködő Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekart Záborszky Kálmán fogja vezényelni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com