Zrínyi-napok Szigetváron

Korhű programokkal emlékeznek meg Zrínyi Miklósról (1508-1566), valamint a vár 1566-ban elesett hős védőiről szeptember 5. és 7. között Szigetváron, a Zrínyi-napokon.

A leghősiesebb város címet viselő Szigetvár a háromnapos esemény ideje alatt a várban, a Zrínyi téren, a Várkert-ligetben, parkokban és a vigadóban több mint félszáz programot kínál, amelyek között hadijáték éppúgy lesz, mint zenés, táncos esemény, kézműves vásár, vagy ételkóstoló - olvasható a rendezvény honlapján. A várban az érdeklődők megismerkedhetnek a végvári katonák életével, középkori kalandozásokkal, népszokásokkal, ezen kívül láthatják hagyományőrzők lovas bemutatóit és egyebek mellett ostromjátékait is. A Zrínyi téren művészeti csoportok szórakoztatják a népdalok, a néptánc, a világzene és a fúvószene kedvelőit, de rajtuk kívül Somló Tamás, Tóth Gabi, Cserpes Laura, továbbá a Gypo Circus is színpadra lép.

Zrínyi Miklós Zrínyi Miklós

A Várkert-ligetben főzőverseny, nemzetiségi hagyományőrző műsor, gasztronómiai bemutató, a város több parkjában vurstli és kirakodóvásár, a vigadóban nemzetközi pipaszívó bajnokság, képzőművészeti kiállítás és filmvetítés is lesz. A rendezvénysorozat szeptember 7-én este a várban tűzijátékkal és Beats-koncerttel zárul.
A Zrínyi-napok Magyarország egyik legrégebbi, 1833 óta megrendezett hagyományos emlékünnepsége. Gondolata Kölcsey Ferenctől ered, aki 1826-ban a mohácsi csata 300. évfordulóján javasolta a nemzetnek, hogy méltóképpen emlékezzen meg Szigetvár védőiről.

Zrínyi Miklós 1566-ban két és félezer katonával egy hónapon keresztül állt ellen az I. Szulejmán szultán vezette százezres török sereg ostromának. Szeptember 8-án, amikor a magyar csapat létszáma háromszázra fogyatkozott, a katonák Zrínyivel az élükön kilovagoltak a várból és harc közben elestek. A várkapitány és katonáinak hősiessége előtt tisztelegve már az 1850-es években, a kirohanás évfordulóin díszkivilágítással látták el a városházát és a várat, s több napon át színielőadásokkal, dalünnepekkel, kulturális rendezvények sokaságával, tűzijátékokkal szórakoztatták az érdeklődőket.

Az önkormányzat korábban azt közölte: az emlékünnepség és a várjátékok jelentőségüket tekintve már túlmutatnak a hagyományos fesztiválkereteken. Szigetvár nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően olyan kultúrák közötti fontos találkozási pont lett, amely az európai közösség szellemében, a barátság és megbékélés jegyében közelebb hozza egymáshoz az egyes nemzetek polgárait. Szigetváron tavaly kutatásokba kezdtek annak érdekében, hogy bővítsék a törökkori várossal, és az 1566-os ostrommal kapcsolatos ismereteket. A török támogatással 2016-ig tartó vizsgálatok kiterjednek az ostrom alatt elhunyt I. Szulejmán türbéjének fellelésére is. Kutatók tavaly szeptemberben számoltak be arról, hogy megtalálták a szulejmáni türbéhez kapcsolódó oszmán kori város, Turbék maradványait.
forrás.MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com