Zséda kapta a Szenes Iván-díjat

Tízezren voltak vasárnap az egykori neves dalszövegíró, zeneszerző, Szenes Iván emlékére rendezett koncerten a főváros VIII. kerületében. Az est keretében Zséda vehette át a Kornay-Szenes Iván Díjat.

Idén immár ötödik alkalommal rendezték meg a Szenes Iván emlékkoncertet a józsefvárosi Rezső téren. Ezen a környéken élt és alkotott a szövegíró, itt született számos magyar sláger, már Szenes Iván édesapja, Szenes Andor is itt komponált Lehár Ferenccel és Kálmán Imrével annak idején - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

zseda_kicsi

Szenes Iván emlékére a koncert mellett díjat is alapítottak, a legjobb férfi és női előadó, illetve a legjobb slágerfeldolgozás kategóriában. Munkássága elismeréseként idén Zséda kapta a Kornay-Szenes Iván Díjat. A vasárnapi emlékkoncerten az énekesnő a Hosszú az a nap című dalt is elénekelte, amelynek külön érdekessége, hogy a számot Szenes Iván egykor feleségének, Kornay Marianne-nak írta.

"Szenes Iván olyan szerző, aki igazán eltalálta az emberek érzéseit, gondolatvilágát. Slágerei sohasem veszítenek vonzásukból, ma is éppen olyan aktuálisak, mint amikor megszülettek. Műfajában egyedülálló művész volt, dalai örök klasszikusok, rajtuk keresztül számos mély történetet juttathatok el a nézőkhöz" - mondta Zséda.

Az énekesnőnek a színpadon a dalszerző lánya, Szenes Andrea, Bodrogi Gyula színművész és Gábor S. Pál zeneszerző nyújtotta át a díjat, amely egy muránói üvegből készült, kézzel készített egyedi piros lovacska és egy réztábla "A könnyű műfaj nem mindig könnyű" felirattal.

"Akkor nyertem el ezt a díjat, amikor Vastag Csaba kapta a férfi előadónak járó Szenes Iván elismerést. Még csak néhány hete, hogy közös duettet készítettünk, és most egy másik területen is összesodort minket az élet" - mondta a díjátadó kapcsán Zséda.

A Duna World csütörtökönként 20 órától Szenes Iván írta címmel sorozatot sugároz. A Szenes Iván emlékkoncert 2015 című háromrészes műsor - amelynek most volt a felvétele - várhatóan ez év utolsó heteiben kerül adásba.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com