A játékos: Dosztojevszkij-bemutató a Radnóti Színházban

Dosztojevszkij 1866-ban, a Bűn és bűnhődés megjelenése után írta A játékos című kisregényét. Akkoriban folyamatos anyagi gondokkal küzdött, állandó látogatója volt a rulettasztaloknak, és megismerte már a nyerés gyönyörét és a vesztés kínját - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A játékost is elsődlegesen a pénzszerzés céljából írta a szerző: Sztellovszkij, egy uzsorás kiadó megrendelésére huszonöt nap alatt kellett papírra vetnie. Egy barátja tanácsára gépírónő segítségét kérte, akivel a munka során egymásba szerettek, és a huszonnégy évvel idősebb Dosztojevszkij megkérte a fiatal lány, Anna Grigorjevna kezét. A feleség később ügyesen egyengette az író pénzügyeit, bár évekig tartott, mire kirángatta férjét a szerencsejáték-függőségből.



Dosztojevszkij kisregénye egy fiktív német fürdővárosban, Roulettenburgban játszódik, ahol virágzik a kaszinói élet. Az idetévedő alakok felteszik akár minden vagyonukat, és abban reménykednek, hogy ha nyernek, önmagukat is megválthatják. Bizonytalan egzisztenciájú és kiszolgáltatott emberek tűnnek fel, akik egyik pillanatban még gazdagok és előkelő körökben mozognak, a másik pillanatban pedig kitessékelik őket a teremből. A történet főhőse Alekszej, a fiatal tanító, aki ambivalens szerelmi viszonyba keveredik Polinával, és hogy pénzt szerezzen a lánynak, szerencsejátékba kezd. A fiú idővel egyre gyakoribb vendége lesz a kaszinónak, ahol a vakszerencse tesztelésének megszállottjává válik. Mindent akar és azonnal, telhetetlenül, és végül elveszti a kontrollt a játék felett.

A jelenkori társadalomban a függőségek és szenvedélybetegségek jelenléte az egyik legkomplexebb probléma. Ezek hátterében szorongások állnak, depresszió, családi gondok, önértékelési zavarok, olyan kielégítetlen vágyak, amelyek a függőség tárgyában nyernek feloldozást. A megoldás általában a szembenézéssel és a másokkal való megosztással kezdődik - olvasható az előadás ismertetőjében.



A játékos alapján számos filmadaptáció készült, többek között Makk Károly is feldolgozta, Szergej Prokofjev pedig operát írt belőle. Magyarországon 1985-ben játszotta a budapesti Katona József Színház Forgách András átiratában. Ezt a színpadra ritkán alkalmazott regényt a Radnóti Színház számára egy fiatal alkotópáros adaptálta: a szövegkönyvet jegyző Fekete Ádám és az előadást rendező Fehér Balázs Benő. A közleményben a rendezőt idézik, aki arról beszélt, hogy a Dosztojevszkijjel való foglalkozás különös érzékenységgel ruházza fel az embert. "Ő minden szereplőjét szereti, és a maguk összetettségében és bonyolultságában ábrázolja őket" - fogalmazott, kiemelve, hogy nincsenek gonoszok és jók. "Szerelmesek vannak - emberbe, pénzbe, adrenalinba, magába a szerelembe. A játékos szereplői mindent megtesznek azért, hogy a fenti felsorolásból magukénak tudják a legtöbbet" - idézik Fehér Balázs Benő szavait.

Az előadásban Vilmányi Benett, Sodró Eliza, Schneider Zoltán, Csomós Mari, Rusznák András, Molnár Áron, Lovas Rozi, Martin Márta, Dénes Viktor, Józsa Bettina, Konfár Erik, Hajdu Tibor játszik. A művet Devecseriné Guthi Erzsébet fordításának felhasználásával Fekete Ádám alkalmazta színpadra. A zeneszerző Dargay Marcell, a díszletet és a jelmezt Izsák Lili tervezte.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com