A Koch borászat nyerte a PAR Wine Award International verseny Top Gold elismerését

A magyar borászatok közül a kevésbé ismert Hajós-Bajai borvidékről származó Koch pincészet borai összesen négy díjat érdemeltek ki - hangsúlyozta a vasárnapi díjátadó után Kiss Elza kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos az MTI-nek.

A Top Gold elismerést a versengésben a Koch Borászat a 96 PAR pontos Villányi Csanád Cuvée-vel hozta el. A vörösborok kategóriájában a Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 91 PAR ponttal, a Cabernet Sauvignon Prémium 90 PAR ponttal szerzett aranyérmet, emellett egy ezüstmedált is kiérdemelt a Koch pincészet - mondta.



"A nemzetközi verseny, amelyen 12 ország borászatai mérettettek meg, fontos lehetőség volt a magyar borászat számára, hiszen ilyen nemzetközi bormustrán Magyarország még nem vett részt" - hívta fel a figyelmet Kiss Elza. Elmondta, hogy a PAR Wine Award International versenyen a hagyományostól eltérő rendszerben vizsgálják a borokat, amelyeknek főleg az analitikai jellemzőit pontozzák.

A versengést az úgynevezett "PAR értékelésre" építik, amely a borászatoknak és a kereskedőknek egyaránt hasznos információt nyújt arról, hogy mennyire állnak összhangban a vizsgált termékek az aktuális fogyasztói igényekkel. "A Koch borászat régóta foglalkozik azzal, hogy a hagyományos szőlőtermesztést át tudja állítani ökológiai gazdálkodásra. Közel 30 hektáron már vegyszermentesen gazdálkodnak" - mutatott rá a miniszteri biztos. Elmondta, hogy a minisztérium kiemelt figyelmet fordít a szőlőfajtákra.

Céljuk, hogy a magyar borok minél több nemzetközi versenyen szerepeljenek, és a nemzetközi porondon is ismertté váljanak. Magyarország mellett a versenyen Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Bulgária, Románia, Moldova, Szerbia, Koszovó, Montenegró, Macedónia, Bosznia Hercegovina, Albánia, Görögország, Ciprus, Törökország, Georgia, Libanon és Izrael borai mérettettek meg.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com