A szerzetesek étkezési kultúráját bemutató kiállítások láthatók Tihanyban

A két gasztronómiai tárlat az apátság pincéjében kialakított látogatótérben várja az érdeklődőket november közepéig - mondta az MTI-nek Barkó Ágoston bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság gyűjteményének gondozója.

A szerzetesek asztalánál című a magyarországi szerzetesrendek táplálkozáskultúrában betöltött szerepét mutatja be, kitekintve az európai előzményekre, az Étkezési kultúra régen és ma a tihanyi apátságban című kiállítás pedig a bencés szerzetesi életet mutatja be, amelyet az étkezési szokásokat is szabályozó Szent Benedek által 540 körül írt Regula határoz meg.



A szerzetesek asztalánál című tárlat látogatói választ kapnak egyebek mellett arra, hogy hol és milyen szabályok szerint élnek a szerzetesek, miben különbözik a refektórium egy átlagos ebédlőtől. Ezen kívül kisfilm, fotók, receptek és ételleírások segítségével megismerhetik a kolostori étel- és italkészítést. Barkó Ágoston beszélt arról is, hogy a kiállítás bemutatja az apátsági sör böjtbeli szerepét, megismerhetik a látogatók a legkülönfélébb likőröket, gyógyitalokat, valamint a kolostori gazdálkodás egyik legfontosabb terméke, a sajt is megjelenik.

Nem maradhatott ki a sorból a két legfontosabb böjti étel, a hal és az olaj sem. A kiállítás segít megismerni a hal sokrétű, bonyolult szimbolikáját is a keresztény gondolkodásban. A kenyér és a bor pedig a szentség hordozójaként is megmutatkozik. A kiállítás érdekességeként megtekinthető néhány szerzetesek által írt magyar szakácskönyv, valamint két eredeti lap a bencés Jedlik Ányos háztartási naplójából és egy piarista számadáskönyv - fűzte hozzá.

Barkó Ágoston arról is beszélt, hogy a tihanyi apátság egykori és mai étkezési kultúráját ismerhetik meg a látogatók a másik gasztronómiai kiállításon, ahol megtekinthető az apátság 18-20. századból fennmaradt számadáskönyvei, számlái. Ezekből megtudható, mikor mit ettek, ittak a szerzetesek, ahogy az is, hogy a halfogyasztás máig fontos a szerzetesek körében.

Az apátsági vagy apátrétes, kifejezetten a tihanyi apátság édessége. Különlegessége, hogy három eltérő töltelékű, mákos, diós és túrós palacsintát sütnek rétestésztában. Ezt az édességet napjainkban is készítik az apátsági konyhán - jegyezte meg a szerzetes. Hozzáfűzte: a látogatók egy gasztronómiai bemutatót is láthatnak az apátság konyhájáról, és a látott ételek és italok közül többfélét meg is kóstolhatnak a szombaton nyíló, megújult, Apátsági Rege Cukrászda napfényteraszán.

Barkó Ágoston elmondta: A IV. Károly-emlékszobában megtekinthető egy kisebb kiállítás is, Koronázási emlékek: Királykoronázás és patriotizmus a populáris kultúrában címmel, melynek keretében Bárány Krisztián - Bárány Dániel: A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című film is látható, angol felirattal.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com