David Bowie volt a legnépszerűbb előadóművész 2016-ban Nagy-Britanniában

A testület adatai szerint Bowie, aki 2016 januárjában, Blackstar című albuma megjelenése után halt meg, több mint 1,6 millió albumot adott el vagy streamelt tavaly a szigetországban.

A fizikai és digitális értékesítés élén legutolsó albuma áll, amely a vinyleladásokat is csúcsra húzta az elmúlt 25 évben. "Mindig hatalmas az érdeklődés, ha meghal egy legendás művész, így az eladások megugrása részben ennek köszönhető. Bowie dalainak hirtelen megugrott sugárzása és a Blackstar album, a videók és az általa készített műalkotások olyan páratlanok, hogy a közönség képzeletét egy új hagyományos Bowie-albumnál is jobban megragadták" - idézte Boyd Hamiltont, a Heat magazin szórakoztatóipari szerkesztőjét a The Guardian brit napilap.



Bowie magasan megelőzte Adele-t az eladásokban, az énekesnő 1,1 millió fizikai és digitális albumot, a harmadik helyen álló Drake 1,09 milliót jegyez. A BPI jegyzi a CD-k és albumok fizikai és digitális értékesítését, valamint a streamelést, és az adatok egyesítése alapján állapítja meg az adott művész népszerűségét. Egy dal ezer streamelése, vagy 10 letöltés egyenlő egy albumeladással. Ez Bowie esetében 1,5 millió fizikai és digitális albumeladást, 510 ezer letöltést és 127 millió streamelést jelent.

Dawid Bowie és Prince tavalyi halála jelentősen megdobta tavaly a két világhírű előadó legnépszerűbb számainak, korábbi albumainak fizikai és digitális eladásait, ezek számát a BPI mintegy kétmillióra becsüli. Áprilisban a Nemzetközi Hangfelvétel-ipari Szövetség (IFPI) éves jelentésében Bowie-t 2016 második legtöbb eladást jegyző zenészének nevezte meg a világszerte Drake mögött.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com