Egy nem hagyományos család létrejöttét mutatja be a Háziúr kiadó című francia vígjáték

A történet szerint Hubert Jacquin, az egykor megbecsült szülészorvos, akit André Dussollier alakít, felesége halála után a magányos nyugdíjasok ingerszegény életét éli. Kedvenc pékségében is aggódva figyelik elmagányosodását, ahol végül rábeszélik, fogadjon fel egy házvezetőnőt.

Csakhogy a házvezetőnő helyett az albérletet kereső Manuelát hívja fel. A fiatal és extravagáns lány szinte azonnal felforgatja Hubert életét. Egy közösen átbulizott éjszakán Hubert még abba is beleegyezik, hogy a két további üres szobáját is kiadja.



Mire józanul is végiggondolhatná, már késő. Marion, a szorongó nővér és Paul-Gérard, a válófélben lévő ügyvéd már friss lakótársként jönnek szembe az előszobájában. Francois Desagnat-t, a film rendezőjét és íróját A cucc, A 11 parancsolat és a Mint(a)apa alkotásairól ismerhet a magyar közönség.

A rendező az MTI-nek elmondta, hogy a film történetének eredeti ötlete a producertől származik, aki a Facebookon látott albérlethirdetésekben megfigyelte, hogy míg korábban Párizsban a fiatal egyetemisták egyedül kerestek garzonokat, kisebb lakásokat, ma már inkább együtt akarnak bérelni lakást, többen szeretnének együtt lakni, meg akarják egymással osztani az életteret. Ebből jött a történet, hogy legyen egy magányos özvegyember, aki a nagy lakásába befogad albérlőket - mondta. "Szerettem volna kitágítani ezt a témát. Arra gondoltam, hogy induljunk ki egy családtörténetből.

Az adoptálás vonalat, a családépítés szálat már én vittem bele a filmbe" - magyarázta. A filmben szereplő három albérlő különféle karaktereket testesít meg. Huberről, a főszereplőről lassan derül ki, hogy mielőtt megözvegyült, aktív társadalmi életet élt. Manuela - akit Bérengére Krief játszik - érkezése felforgatja az eddigi életét. Az excentrikus fiatal egyetemista lány kezdetben Hubert-nek pont az ellentettjeként mutatkozik: nem kötődik senkihez és semmihez.

Az Arnaud Ducret által megformált Paul-Gérard válófélben lévő ügyvéd, akinek a személyisége kontrasztja annak a képnek, ami az ügyvédekről az emberekben él. Ő ugyanis félénk és önbizalomhiányos. A találkozás a többi albérlőtárssal a szerelemet és magabiztosságot hozza meg neki - tette hozzá. Marion, a vidéki ápolónő, akit Julia Piaton játszik, sokáig édesanyjával élt és most, hogy egyedül kerül Párizsba, emancipálódik és a történet végére ő is sokkal magabiztosabbá válik. "A film a változásokról, a személyiségfejlődésről is szól, hogy a főszereplő gyerektelen Hubert az albérlők apjává válik és közben megtalálja saját magát.

A többi szereplőnek köszönhetően újjászületik" - mutatott rá a rendező. Julia Piaton, akit a Bazi nagy francia lagzik című filmből ismerhetnek a magyar a nézők, az MTI-nek elmondta, hogy az általa megformált félénk Marionnak nagyon jót tesz ez a lakótársi viszony, amely kinyitja őt a többiek felé. "Egy családba kerülve - hiszen egy igazi család lesz a szereplőkből - mindent megkap, amit amíg egyedül volt, nem kaphatott meg.
A magány, az egyedüllét végigkíséri a filmet" - hangsúlyozta. Elmondta: a filmben ugyan lakótársakról van szó, de mégis egy igazi család jön létre a cselekmény végén. A szereplők egyedül érkeznek meg az albérletbe, mindenki valamilyen személyes válságon megy keresztül, majd a történet végére átalakulnak, változnak a szereplők.

"Nekünk fiatal színészeknek hatalmas dolog volt André Dussollier-val együtt dolgozni. Érdekes volt látni, hogy mi színészként ugyanolyan félénkek voltunk a nagy és ismert francia színésszel szemben, mint ahogy a filmben az albérlők is félénkek a háziúrral szemben, a társadalmi különbségek és a kor miatt is" - tette hozzá Julia Piaton.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com