Európa-nap: Futóverseny és koncertek a fővárosi Szabadság téren

Az elmúlt évek hagyományához híven idén is ingyenes futóverseny nyitja az Európa-napot: a 13 év - 13 kilométer elnevezésű futóversenyre több ezer jelentkezőt várnak a szervezők.

A futás útvonala európai uniós támogatással megszépült vagy felépült budapesti helyszíneket érint. A minden évben ezreket vonzó futás 13 kilométeres távja Magyarország uniós csatlakozásának 13. évfordulóját jelképezi. A rendezvény emellett megemlékezik a 30 éves Erasmus-programról és az Európai Uniót útjára indító Római Szerződés aláírásának 60. évfordulójáról.



Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája szervezi a Miniszterelnökséggel és a Fővárosi Önkormányzattal együttműködésben. A programok ingyenesek. "Május 7-én többek között kézműves játszóházzal, mesesarokkal, óriás társasjátékkal, gyermekműsorokkal, Suhanj! Fitness programmal várjuk a Szabadság térre látogató családokat, de a zenerajongóknak is izgalmas programokkal készülünk. A nap folyamán fellép többek között a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Romano Drom és Caramel is" - idézi Lővei Andreát, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának irodavezetőjét a szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye. A kilátogatók az uniós munkavállalás és külföldi tanulás lehetőségeiről, valamint különböző szakmai gyakornoki programokról is tájékozódhatnak majd.

A helyszínen személyre szabott karrier-tanácsadásra és nyelvvizsgákkal kapcsolatos ismeretszerzésre is lesz lehetőség. Ezen kívül rengeteg színes program várja majd a Szabadság térre kilátogató családokat, sport- és zenerajongókat, illetve minden érdeklődőt. "Az Európai Unió történelme során mindig viták eredményeképpen fejlődött. Jelenleg is vita folyik Uniónk jövőjéről.

De közben az eddig elért eredményekről se felejtkezzünk el. Az Európa-nap arról szól, hogy együtt örüljünk a közös eredményeinknek: a kibővült gazdasági lehetőségeknek, a szabad mozgásnak, a közös erőfeszítésekkel elért jelentős fejlesztéseknek - amelyek között néhány kiemeltet az Európa-napi futás is érinteni fog" - mondta el Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com