Magyar fókusz a Milánói Nemzetközi Fotóművészeti Vásáron

Európa egyik legrangosabb fotóművészeti vásárán az Art+Text, az Inda, a Supermarket, a TOBE és a Várfok Galéria mutatkozhat be március 10. és 13. között.

A MIA Photo Fair 2011-es megalapítása óta kifejezetten a fotó- és videoművészetre koncentrál, a több mint 5000 négyzetméteren felépített vásár tavaly a világ 13 országának 80 galériáját vonultatta fel, és 24 ezer látogatót vonzott.



A Focus on Hungary program kapcsán a MIA szervező partnere az Art Market Budapest, illetve annak Art Photo Budapest elnevezésű fotóművészeti szekciója - közölte az MTI-vel az Art Market Budapest. A rangos seregszemlén fontos szerephez jut és újabb jelentős nemzetközi sikert könyvelhet el a magyar fotóművészet. A Magyarország Milánói Főkonzulátusának támogatásával megvalósuló vendégprogram öt magyar galéria fotóművészeti választékát vonultatja fel, és a kiállításhoz kapcsolódó szakmai beszélgetésen Budapest regionális fotóművészeti központként mutatkozhat be.

Magyarországnak különleges viszonya van a fotóművészettel: Moholy-Nagy László, André Kertész, Robert Capa és más 20. századi mesterek örökségére, a feltörekvő fiatal alkotói generáció által képviselt színvonalra és a regionális összehasonlításban jelentős intézményi és oktatási háttérre építve sokak szerint Magyarország jó okkal és kiváló adottságokkal törekedhet központi szerepre a nemzetközi fotóművészetben - emlékeztet a közlemény.

Mint a magyar szervezők hangsúlyozzák, néhány éve Budapest ad otthont Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásárának is: az Art Market Budapest 2014-ben létrehozott fotóművészeti szekciója, az Art Photo Budapest minden évben teljes kiállítási csarnokot tölt meg magas színvonalú nemzetközi fotóművészeti válogatással. Többek között ezeknek a tényezőknek a felismerésén alapul a milánói MIA vezetőinek döntése, amelynek köszönhetően 2017-ben Magyarország kiemelt figyelmet kap és különleges művészeti válogatással mutatkozhat be a jelentős fotóművészeti eseményen.

A Focus on Hungary program keretében bemutatkozó magyar galériák közül az Art+Text Budapest Galéria Kerekes Gábor és Szöllősi Géza, az Inda Galéria Csáky Marianne, Eperjesi Ágnes és Szász Lilla, a Supermarket Galéria Ács Alíz Veronika, Koleszár Adél és Szombat Éva, a TOBE Gallery Major Ákos, Mészáros László és Robitz Anikó, míg a Várfok Galéria Czigány Ákos munkáit vonultatja fel. A magyar vendégprogrammal számos sajtóorgánum, többek között Olaszország legnagyobb példányszámú napilapja, a Corriere della Sera is foglalkozott.

A MIA során több művészeti díjat is odaítélnek a kiállító művészeknek. A magyar kiállítók közül az Inda Galéria két alkotója is kiemelt figyelemben részesült: Eperjesi Ágnest a vásár főszponzora, a BNL BNP Paribas díjának döntősei közé válogatták be, míg Csáky Marianne a CODICE MIA portfólió díjáért szállhat versenybe - közölte az Art Market Budapest.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com