Meserajzoló pályázat indul gyermekek számára

A kiírók egy új mese megalkotásába szeretnék a pályázat keretében bevonni a gyermekeket azzal, hogy a mese két főszereplőjét megrajzolják.

A mese harmadik szereplőjét, az autizmussal élő kisfiú alakját az Autistic Art Alapítvány művészeti programja keretében alkotó autizmussal élő fiatalok rajzai közül fogják kiválasztani.



A mesét Lackfi János költő, író és az Autistic Art szakértői közösen alkotják meg. Az új mese a BOOKR Kids Mesetár applikáción keresztül lesz ingyenesen elérhető, és azt fogja bemutatni, hogy miben más egy autizmussal élő kisgyerek és ezt a másságot hogyan fogadjuk el - olvasható a szervezők MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Mint írják, körülbelül 60 ezer diagnosztizált gyermek és felnőtt él autizmussal ma Magyarországon. Az autizmus az agyi működés alapvető fejlődési területeit érintő zavara, amely veleszületett és egész életen át fennmarad. Ez a tünetegyüttes megnehezíti a társas kapcsolatok fenntartását és jelentős problémákat okoz a kommunikáció területén is.

Ezért annak ellenére, hogy az autizmusnak külső, látható jegyei nincsenek, szokatlan viselkedés jellemezheti. A Telekom, a BOOKR Kids, az Autistic Art Alapítvány és a Fenntarthatósági Média Klub összefogásának célja, hogy támogatást nyújtson a gyermekeknek és az autizmussal élőknek egyaránt az egymással való érintkezésben és a társas kommunikációban. Az összefogás másik fontos célja a mesén keresztül megmutatni, hogy az autizmussal élők éppen ugyanúgy szeretetreméltó egyéniségek, mint bárki más.

Számukra is fontos a közösség, a barátok és az elfogadó környezet. A mese története szerint Panka és Gyurka egy testvérpár, akik kisgyerekkoruk óta ugyanarra a játszótérre járnak. Egy napon azonban összetalálkoznak egy új kisfiúval, aki kicsit furán viselkedik, más, mint ők. A mese illusztrációs pályázatra olyan 8-12 év közötti gyermekek rajzát várják a kiírók, akik megrajzolják a mese két főszereplőjének, Pankának és Gyurkának az alakját.

A beérkező rajzokat a kiírókból álló szakmai zsűri bírálja majd el, a kiválasztott rajzból alkotják meg a BOOKR Kids meserajzoló grafikusai a készülő mese két főszereplőjét. A pályázatra beérkező munkák határideje március 23., az eredményhirdetés április 3-án lesz. A pályázati határidő lejártát követően a beérkezett rajzokat a Telekom feltölti Facebook oldalán egy nyilvános fotóalbumba, ahol közönségdíjat is hirdetnek: a díjat a legtöbb lájkot elért rajz készítője kapja.

A rajzpályázat győztesének és a Facebook közönségdíjasának jutalma egy-egy tablet, 6 hónapos hozzáféréssel a BOOKR Kids Mesetárhoz. A meserajzoló pályázat annak a stratégiai partnerségi megállapodásnak a része, amelyet a Telekom az Autistic Art Alapítvánnyal kötött 2016 márciusában.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com