Programok Zala megyében

A zalaegerszegi rendezvénysorozat Almássy Krisztián fiatal képzőművész kiállításának megnyitójával és színházi esttel kezdődik el pénteken az Apáczai Művelődési Központban.

Szombaton a Kultúr-zsúr elnevezésű program keretében farsangi játszóházba, a művészeti- és sportcsoportok bemutatkozására várják a közönséget.



A nap kiemelt programja lesz az "épülettájfutás", a kalandos versenyfeladatok lehetőséget adnak arra, hogy a látogatók bejárhassák és megismerhessék a művelődési ház szinte minden zugát. A nap a Zalai Táncegyüttes és a Jobbágytelki Hagyományőrző Tánccsoport műsorával és táncházzal zárul - mondta el Dala Hajnalka, közművelődési csoportvezető az MTI-nek.

Vasárnap a Kézművesek Házában nyitott galériák műhelynapjára, kézműves foglalkozásokra, fánksütésre várják a látogatókat. Vikár Csaba busó nagykövet vetített képes előadásában bemutatja a mohácsi busójárás történetét. A vendégek eredeti busójelmezt ölthetnek magukra, a telet pedig tradicionális tűzgyújtással, kiszebáb égetéssel búcsúztatják.

A Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű rendezvénysorozathoz számos zalai település csatlakozott: Vonyarcvashegyen pénteken zenetörténeti előadással, élőzenei bemutatóval, táncházzal kezdődik, majd szombaton fánksütéssel és a Balaton Art Alkotóközösség nyílt napjával folytatódik program. Vasárnap a 25. Vonyarcvashegyi Nemzetközi Művésztelep munkáiból nyílik kiállítás és a Fidelis Brass fúvósegyüttes ad koncertet. Gyenesdiáson pénteken tavaszköszöntő népzenei előadást tartanak és Hagyomány a divatban címmel megnyitják Rezesné Czinderi Andrea és Rezes Gábor népi iparművész viselet-kiállítását.

Február 11-én a Tükrös zenekar ad műsort Táncház a javából címmel. Keszthelyen pénteken Raffay Ernő történész tart ismeretterjesztő előadást Észak-Erdély visszatérése - a 2. bécsi döntés címmel a Balaton Színházban.

A Goldmark Károly Művelődési Központban szombaton Csángó táncházzal ünneplik a farsangot. Zalaszentgróton a városi fúvószenekar ad újévi hangversenyt február 11-én, Balatongyörökön családi farsangra, míg Zalalövőn farsangolóra és jelmezversenyre várják a város lakosságát. Murakeresztúron böllérfesztivált rendeznek, Reszneken szalmabábu-égetéssel, jelmezes felvonulással tartanak téltemető farsangi mulatságot február 11-én.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com