NMHH: a legtöbbet a gazdaság szereplői, a legkevesebbet a kisebbségek jelennek meg a hírműsorokban

Az NMHH által az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint a társadalmi sokszínűség szempontjából kiemelt csoportok együttes megjelenésének aránya stagnált a vizsgált programokban: 2015 második és 2016 első félévében egyaránt 17 százalék körül alakult az összes megjelenített társadalmi réteghez képest.

Emlékeztettek arra: a hatóság rendszeresen vizsgálja, hogy hogyan jelennek meg olyan társadalmi csoportok, mint a kisebbségek, civilek és a migránsok a tizenegy legnagyobb televíziós és rádiós hír- és tájékoztató műsorban (M1 esti Híradó, Duna TV Híradó, MR1 180 perc, Déli Krónika, Esti Krónika; TV2 Tények; RTL Klub Híradó; Class FM Hírek; ATV Híradó; Hír TV Híradó 21, Echo TV Híradó).



Mint írják, a vizsgált csoportokon belül a nemzeti és etnikai kisebbségi szereplők médiareprezentációja a mérések kezdete, 2011 óta a legalacsonyabb a tavalyi első félévben volt: az előző félévi 4,1 százalékhoz - illetve a korábban mért 1,9-3 százalék közötti eredményekhez - képest egy százalékra esett vissza az NMHH legfrissebb elemzése alapján. Megemlítik: 2015 második felében tetőzött a bevándorlók, migránsok feltűnése a hírműsorokban, ekkor a kisebbségeken belüli összesített arányuk elérte a 62,4 százalékot, a kiemelt csoportokon belül pedig mintegy 4 százalékot tett ki.

Ezzel szemben 2016 első félévére a kisebbségek megjelenése 1 százalékra csökkent, ezen belül a migránsok aránya 28 százalékra apadt, ezzel párhuzamosan visszavették első helyüket a romákról szóló hírek 35,6 százalékkal, harmadik helyen pedig a határon túli magyarok témái zártak közel 20 százalékkal. A hazai szakszervezetek és érdekvédelmi szervezetek egymáshoz viszonyított megjelenési aránya összességében kiegyenlítettebb képet mutatott: 2016 első felében 43,3, illetve 56,7 százalék volt a fél évvel korábban mért 23,2, illetve 76,8 százalékos arányhoz képest.

A kiemelt csoporton belül továbbra is a gazdaság szereplői jelentek meg leggyakrabban, 2015 második félévében 45,9, 2016 első félévében pedig 44,1 százalékban - írják, jelezve, hogy itt meghatározó volt a szolgáltatói szféra uralma, míg az ipar és a mezőgazdaság képviselői elenyésző számban jelennek meg. A korábbi tapasztalatokhoz hasonlóan jelentős médiafelülethez jutottak az inaktív társadalmi csoportok (a kiemelt csoporton belüli megjelenések ötödével) és a civil szervezetek (14-18 százalék a két vizsgált időszakban).

A munkanélküliek, a fogyatékkal élők megjelenésére a hírműsorokban (egy százalék alatti eredménnyel) azonban még a hajléktalanokhoz képest is kevésbé lehetett számítani. Jelezték: a most közzétett teljes tanulmányok - a korábbiakhoz hasonlóan - olvashatók az NMHH honlapján, a http://mediatanacs.hu/tart/index/873/Tanulmanyok cím alatt.

A közlemény szerint rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntéseket is hozott legutóbbi ülésén a testület, amely a Békéscsaba 88,9 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatára beérkezett mindkét ajánlattevőt - a Radio Plus Kft.-t és az INTERAX Kft.-t - pályázati nyilvántartásba vette, ugyanakkor hiánypótlásra szólította fel mind a Velence Meleg-hegy 90,4 MHz, mind az Esztergom 98,1 MHz helyi rádiós frekvencia pályázóit.

MTI

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com