Pulitzer-emlékdíjat kapott Horvát János és Brückner Gergely

Horvát János 1944-ben született, eredeti foglakozása történelem-spanyol szakos középiskolai tanár, 1964-ben megnyerte a Riporter Kerestetik első vetélkedőjét, és 1969-ben, az ELTE Bölcsészettudományi Kar befejezése után lett az MTV alkalmazottja.

Közel tíz éven át dolgozott a HÉT című politikai magazinműsorban, később a Filmfőszerkesztőséget vezette, majd 1988-89 fordulóján, igazgatóként döntő szerepe volt az önálló arculatú MTV 2 kialakításában. 1993-ban közreműködött az ELTE médiaszakának beindításában, majd a Pécsi Egyetem kommunikációs tanszékén oktatott, és a Budapesti Kommunikációs Főiskola szenátusának tagja lett.



2001 és 2006 között a SPORT TV elnöke. 2007 és 2010 között a Magyar Köztársaság kubai nagykövete. Megalapításától kezdve elnöke a Független Média Központ kuratóriumának. Brückner Gergely 1973-ban született, 1996-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1996-tól 2003-ig a Bank&Tőzsde Üzleti Hetilap újságírója, majd szerkesztője.

Ezt követően négy éven át a Manager Magazin havilap vezető szerkesztője. 2007-től 2017. márciusáig a Figyelő hetilap főmunkatársa volt. Sipos Lajos irodalomtörténész, az alapítvány elnöke a közlemény szerint a díjátadón elmondta, hogy a tényfeltáró-oknyomozó újságírás a végrehajtó hatalom ellenőrzésének, a visszaélések leleplezésnek egyik eszköze is lehet. Ennek feltétele, hogy a sajtó munkájának középpontjában nem a politikai ellenoldal megsemmisítése, hanem a demokratikus intézmények megerősítése és a felelős újságírói szerep újrafogalmazása álljon.

A Joseph Pulitzer-emlékdíjat átvevő, kiváló szakemberek elismerése az alapítói szándékkal összhangban, a minőségre és objektivitásra törekedő magyar sajtó ügyét szolgálja - hangsúlyozta az elnök. A Pulitzer-emlékdíjat 1989-ben a magyar származású Paul A. Fábry és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselő számára Joseph Pulitzer magyar származású amerikai sajtómágnás családjának kizárólagos engedélyével. Az idén 27. alkalommal adták át a díjat. A kuratórium elnöke Sipos Lajos, jelenlegi tagjai Bárándy Péter, Győrffy Miklós, Javorniczky István, Kepes András, Martin József és Rangos Katalin.

MTI

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com