Újabb fővárosi közösségi frekvenciát pályáztat meg a médiatanács

Újabb közösségi célú fővárosi rádiófrekvenciát pályáztat meg a médiatanács - áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.nmhhMint írták, a testület elfogadta a Budapest 88,8 MHz-es hullámsávra kiírandó pályázat tervezetét, a felhívás szövege a www.mediatanacs.hu oldalon olvasható, és egy hónapon belül nyilvános meghallgatáson is véleményezhető.
Az indulóknak egyebek mellett vállalniuk kell, hogy a tervezett rádiós szolgáltatás napi műsoridejének legalább 30 százalékát kulturális programnak kell kitöltenie, és a heti adásidő legalább 40 százalékában szöveges műsornak kell elhangzania.

Jelezték azt is: a testület tudomásul vette a piliscsabai helyi kisközösségi Zöld Hullám Rádiót működtető Piliscsabáért Egyesült bejelentését arról, hogy a médiaszolgáltatást augusztus 31. napjával megszünteti hatósági szerződése alapján.

Jelezték azt is: mivel a kiskunfélegyházi Trió TV szolgáltatója idén februártól nem működtette szolgáltatását, a médiatanács felmondta a Trió-Média-Kiskunfélegyháza Kft.-vel kötött hatósági szerződést, amely nem engedi a szolgáltatás 14 napnál hosszabb szüneteltetését.

Ugyanakkor a testület - az idei év első öt hónapjára vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség késedelmes teljesítése miatt 150 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltatóra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com