FM: a friss tej, a tojás és a baromfihús után újabb élelmiszerek áfája is csökkenhet

Nagy István - az egyik fővárosi Príma üzletben - elmondta: a folyamat tavaly kezdődött a sertés tőkehús áfájának csökkentésével 27-ről 5 százalékra, az idén pedig tovább folytatódott a friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának 5 százalékra mérséklésével.

(A baromfihús és a tojás 27-ről, a friss tej áfája pedig 18 százalékról csökkent 5 százalékra.) A kormánynak az az érdeke, hogy az élelmiszeráfa-csökkenés, illetve az annak köszönhető alacsonyabb árak hosszú távon fennmaradjanak, ezért a mérséklés hatását a tárca ellenőrzi - húzta alá. Hozzátette: a minisztérium álságosnak tartja azoknak a baloldali pártoknak a véleményét, amelyek igyekeznek megkérdőjelezni az áfacsökkentés kedvező hatását, és próbálják azt eljelentékteleníteni, mondván, hosszú távon nem lehet fenntartani. Az államtitkár megköszönte a kereskedőknek azt, hogy szándékuk szerint az áfa-csökkentés hatását egy az egyben érezni fogják a vásárlók. Emlékeztetett: a tavalyi áfa-csökkentés hatásával a termelők, a kereskedők és a vásárlók is elégedettek voltak. A sertéságazat éppen válságban volt, amikor az áfa-csökkenés bekövetkezett, aminek hatására emelkedett a sertés tőkehús fogyasztása.

Emelkedtek a felvásárlási árak, stabilizálódott a sertéstenyésztők helyzete. Nagy István reményét fejezte ki: a mostani áfa-csökkentés hatása hasonló lesz a baromfi és a tejágazatban is. Utalt arra, hogy az FM-ben gondolkodnak azon, hogy milyen további áfa-csökkentési javaslatokat tegyenek a kormány asztalára. Az MTI kérdésére az államtitkár közölte: az áfa-mérséklés a jövőben érintheti például a halat, a zöldséget és a gyümölcsöt, vagy a kenyeret is. Közölte még: a mostani áfa-csökkentés mintegy 25-30 ezer forintos éves megtakarítást hoz átlagosan a magyar családoknak. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója szerint a baromfiágazat számára az áfa-csökkentés miatt az idei év sokkal jobban kezdődik, mint a tavalyi. A mostani lépés ugyanis korrigálta azt a versenyelőnyt, ami tavaly bekövetkezett a sertés tőkehús javára. Mélykúti Tibor, a Tej Szakmaköz Szervezet és Terméktanács elnöke hangsúlyozta: a szakmaközi szervezet korábbi javaslata a fogyasztói tejek - a friss, az ESL és az UHT - áfa-csökkentésére vonatkozott, amiből most a friss tej áfája mérséklődött.

A magyar fogyasztók évente mintegy 150-160 liter tejnek megfelelő tejterméket fogyasztanak átlagosan. Az elfogyasztott tej mennyiségének ugyanakkor csak mintegy 20 százaléka a friss tej, a fennmaradó 80 pedig az ESL és az UHT kategóriába tartozik. Ezért lenne fontos ezek áfa-csökkentése is, az idén vagy jövőre. Emellett a terméktanács szorgalmazza még a túró és tejföl áfájának a csökkentését is, mivel ezeket gyakorlatilag kizárólag magyar alapanyagból állítják elő. Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a CBA- és a Príma-üzlethálózat a korábbiakhoz hasonlóan most is teljes mértékben továbbadja a vásárlóknak az áfa-csökkentésből származó árkedvezményt. Ennek hatására január 1-től csökkentek az üzletlánchoz tartozó boltokban a friss tej, a tojás és a baromfihús árai. A baromfihús és a tojás ára átlagosan 17, a friss tejé pedig mintegy 10 százalékkal alacsonyabb lett. Az árcsökkenés várhatóan a forgalom emelkedésével jár majd, amint az a sertés tőkehússal is történt a múlt évben - közölte a kommunikációs igazgató.

MTI

Hozzászólások

Learatja a babérokat a robottraktor -  videó a cikkben

Learatja a babérokat a robottraktor - videó a cikkben

Mivel a népesség egyre nő, több élelmiszerre lesz szükség. Ezt pedig  egy valódi csodával szeretnék elérni, a robottraktorral. Nem teljesen automata, mivel távvezérlésű, de igen hatékonynak ígérkezik...

Végre van újra magyar traktor 30 év után

Végre van újra magyar traktor 30 év után

Az egykori Dutra traktor újratervezéséről van szó, amelyet kis- és középgazdaságoknak fejlesztettek. A traktort egy Bács-Kiskun megyei gépipari cég építette a régi Dutra traktor újratervezésének segí...

Kormánybiztos: kártalanítják a mezőhegyesi földek bérlőit

Kormánybiztos: kártalanítják a mezőhegyesi földek bérlőit

Újabb mezőhegyesi földterületet nem írnak ki árverésre, a már árverésre került földek esetén nem kötik meg a szerződést, és a már megkötött, az új gazdaság alapját képező területekre vonatkozó földbér...

Agrárkamara: március 20-áig kell igényelni az új őstermelői igazolványokat

Agrárkamara: március 20-áig kell igényelni az új őstermelői igazolványokat

Március 20-áig kell igényelniük az év elején bevezetett új, kártya alapú igazolványt azoknak az őstermelőknek, akiknek az igazolványa hatályos, de erre az adóévre még nem érvényesíttették - mondta a N...

Fazekas Sándor: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes élelmiszerek mellett

Fazekas Sándor: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes élelmiszerek mellett

Magyarország elkötelezett a genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes élelmiszerek mellett - jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton a berlini Grüne Wochéről (Zöld Hét) bejelentk...

A terméktanács szerint hamar eredménye lesz a sertés tőkehús áfacsökkentésének

A terméktanács szerint hamar eredménye lesz a sertés tőkehús áfacsökkentésének

A sertés tőkehús általános forgalmi adója (áfa) 2016. január 1-jén esedékes csökkentése következményeként belátható időn belül kedvező fejleményekre számít a sertéságazatban a Vágóállat és Hús Szakmak...

A magyar halászati ágazat fejlesztésére több uniós forrás jut

A magyar halászati ágazat fejlesztésére több uniós forrás jut

A magyar halászati ágazat fejlesztésére 12 százalékkal több forrás jut az Európai Unió jelenlegi költségvetési időszakában, mint az előzőben - mondta a Magyar Akvakultúra Szövetség (MASZ) elnöke csütö...

Fazekas: megújul a magyar vidékpolitika

Fazekas: megújul a magyar vidékpolitika

A magyar vidékpolitikában a 2010. évi kormányváltással megújulás kezdődött, és erre a folyamatra büszkeséggel lehet tekinteni - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a IV. Vidékfejlesz...

A karácsonyfát 1500-2000 hektáron termelik Magyarországon

A karácsonyfát 1500-2000 hektáron termelik Magyarországon

Karácsonyfát Magyarországon mintegy 1500-2000 hektáron, elsősorban az ország dél-nyugati részén, Zala, Vas és Somogy megyében termesztenek - válaszolta a Magyar Díszkertészek Szövetsége az MTI kérdésé...

Kishantos - Az LMP szerint elfogadhatatlan a vetés elpusztítása

Kishantos - Az LMP szerint elfogadhatatlan a vetés elpusztítása

Az LMP elfogadhatatlannak tartja a kishantosi vetés elpusztítását, amellyel véleményük szerint felbecsülhetetlen mértékű eszmei kárt okoztak az új bérlők. A párt az MTI-hez szombaton eljuttatott kö...

http://ujhazak.com