Elemzők: minden adott a 2016-os felminősítéshez

Bár a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő egyelőre csak megerősítette a magyar osztályzatot, a Takarékbank és az ING elemzői szerint már minden adott egy 2016-is felminősítéshez.fitchA Fitch pénteken megerősítette Magyarország devizában fennálló hosszú lejáratú államadósságának "BB plusz" szintű osztályzatát, a besorolásra továbbra is a felminősítés valószínűségét jelző pozitív kilátás van érvényben. Balatoni András, az ING vezető elemzője a Fitch döntését kommentálva szombaton az MTI-nek elmondta: a válság előtt túl optimisták voltak a hitelminősítők, most azonban "átestek a ló túl oldalára", láthatóan túl konzervatívak, túl pesszimisták, és ez különösen igaz a Magyarországról alkotott véleményekben.

Kiemelte: a Fitch is jelezte, hogy a gazdaságpolitika stabilabbá és kiszámíthatóbbá válása, valamint a külső egyensúly fenntartása, és az államadósság ráta további csökkentése járulhat hozzá a felminősítéshez. Balatoni András szerint mindezen irányokban jó lépések történtek, így minden adott egy 2016 eleji felminősítéshez.

Az ING elemzője korrektnek, reálisnak nevezte a Fitch által közölt makrogazdasági előrejelzést. Úgy vélte, a gazdasági dinamika jövőre várt lassulását a mezőgazdaság írhatja át, és mivel idén rossz lett a termésátlag, az alacsony bázis miatt a vártnál nagyobb gazdasági növekedésre is lehet esély.

Hozzátette azonban, hogy ez alapvetően nem befolyásolja a jövőbeli hitleminősítést. Azzal kapcsolatban, hogy a Fitch szerint negatív hatást gyakorolna a magyar besorolásra a költségvetési alapállás lazulása, Balatoni András kifejtette: ha az adórendszerben nem változik semmi, és a kiadási oldal tételei sem módosulnak jelentősen, akkor a magyar költségvetésben nagyon jelentős lefelé irányuló kockázatok vannak a következő pár évben.

Ez azt jelenti, hogy a hivatalos célokat - elsősorban a deficitcélt - "lefelé bőven elvéthetjük" - fogalmazott. Balatoni András szerint erre két megoldás látszik körvonalazódni a döntéshozók felől: az egyik, hogy alacsonyabb legyen a deficit és gyorsabban csökkenjen az adósságráta, a másik pedig, hogy legyen még egy nagyarányú adócsökkentés, amire 2017-ben akár lehetőség is adódhat a 3 százalékos deficitcél veszélyeztetése nélkül.

A vezető elemző azt is hangsúlyozta, hogy a külső sokkokkal, világgazdasági változásokkal szemben egyre ütésállóbb a magyar gazdaság, jelentősen csökkent és folyamatosan csökken a külföldi részarány a forint államkötvényekben, és szintén mérséklődik az államadósság devizaaránya is.

Bár a magyar államadósság továbbra is magas, és mindig van egy megújítási kockázat, de összességében jelentősen csökkentek a külső kockázatok. Balatoni András is úgy vélekedett, hogy 2016-ban felminősítés jöhet, szerinte először a Fitch léphet. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában "kissé csalódást keltőnek" nevezte, hogy a Fitch Ratings nem minősítette fel az ország adósságbesorolását.

Úgy vélte, az ország pénzügyi stabilitásának és sérülékenységének látványos javulása, a külső adósság meredek süllyedése, a lakossági devizahitelek kivezetése, a fegyelmezett költségvetési politika, az államadósság devizaarányának csökkenése, az államadósság finanszírozásának növekvő lakossági aránya, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) önfinanszírozási programja, valamint a szerény mértékben, de csökkenő GDP arányos államadósság pálya mind indokolttá tehette volna a felminősítést.

Suppan Gergely szerint 2016 első felében már felminősíthetik Magyarországot, különösen azért, mert az adósságbesorolás kilátása pozitív. Hozzátette: mivel a kedvező gazdasági folyamatok várhatóan folytatódnak, a következő években további felminősítésekre is lehet számítani, így az ország adósságbesorolása tovább javulhat. Hozzátette: a piacok nagyrészt már beárazták a felminősítést, ezért annak elmaradása kisebb, rövidtávú csalódást okozhat, azonban annak későbbi bekövetkezése nem hoz majd jelentősebb árfolyammozgást.

Mivel nemrég a Moody's szintén pozitív kilátást adott a magyar besorolásra, legkorábban a jövő év első felében két hitelminősítőnél visszakerülhet az adósság besorolás a befektetésre javasolt szintre - fejtette ki Suppan Gergely. Felhívta a figyelmet arra, hogy mivel egyes befektetőknél legalább két hitelminősítő esetén szükséges a befektetési kategória, az adósság finanszírozása biztosabbá válhat, némileg szűkülhetnek a kockázati felárak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A legtöbb reptéren fizetni kell a WIFI szolgáltatásért. Ennek a mai naptól vége, hiszen az összes WIFI jelszó, vagy a reptéren található ingyenes WIFI hotspot elérhetővé vált az utazók számára. A mob...

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Floridában a West Palm Beachen járt egy Publix szupermarketben Vladimir Putin, amikor letartóztatta a rendőrség. A bolt dolgozói hívták a 911-et mikor Putin üvöltözött az alkalmazottakkal, de a kérés...

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

A jövő héten sok lesz a napsütés, de a hét közepén esőre és átmeneti lehűlésre kell készülni, a hétvégén azonban ismét visszatér a 30 Celsius-fok közeli meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szol...

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében  - videó

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében - videó

A köztévé újabb bravúrja volt annak a bemutatása, hogyan kell asszonyt verni karikás ostorral. Mindezt élőben a Tihanyi Levendula Fesztiválról produkálták, a szenvedő alany pedig a riporternő volt. A...

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Egy csecsemő halálát az okozta, hogy apja a forró autóban felejtette. Michael Thedford ráadásul az ájult babát úgy akarta újra éleszteni, hogy hűtőbe tette. A 33 éves háromgyerekes texasi férfi ellen...

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Egész Nagy Britanniát megrázta az a borzasztó támadás, amelynek során életét vesztette egy képviselőnő. A 41 éves Jo Cox-ot fogadóórája után támadták meg, a merénylő háromszor lőtt rá, majd megszúrta...

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Meg szeretnéd látogatni Japánt? Hogyha nem a válaszod, akkor most bizonyára képesek leszünk teljesen megváltoztatni a véleményeket. Érdemes megnézni a most következő képeket, amelyek a BoredPanda gyűj...

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Kaposvár rendkívül gazdag szecessziós építészeti értékeivel ismerteti meg a városba látogatókat az a térkép és kalauz, amely a napokban jelent meg a somogyi megyeszékhelyen. A helyi tourinform irod...

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Két autó ütközött frontálisan a Szépilona úton a remeteszőlősi kereszteződés előtt. A vétlen sofőr lapunknak elmesélte, hogy szemből érkezett egy Toyota gépjármű a kanyarban, melynek a sofőrje jól lá...

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok ötöde legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat a digitális tartalmakhoz való hozzáféréshez az elmúlt évben, 38 százalék nem élt ilyenekkel, bár negyed...

http://ujhazak.com