Tibi atya megkövette a belga egészségügyi minisztert

Tibi atya oldalának szerkesztője bocsánatot kért azért, hogy egy hoaxnak bedőlve a belga miniszterelnök asszony testsúlyán lovagoltak.


A humor itt sem maradt el. Tibi atya sajátos módon kért bocsánatot Maggie de Block belga egészségügyi miniszter asszonytól.

0 (1)

A tények arról szólnak, hogy korábban az egészségügyi miniszterről egy álhír terjedt, mert a magyarságot hergeli a forrástól indult a hoax és egy néhány internetes oldal az emberekkel együtt be is nyalta. A nem forrásnak számító Tibi atya letolja az internetes hitetőket, egyben Block asszonytól bocsánatot kért.

Az oldal szerkesztője korrekt módon közölte, hogy nem híroldalként működik és rajongók se vegyenek mindent készpénzként, amit ő közzé tesz.

Így Tibi atya felhívta rajongó figyelmét, hogy cukros rokonaiból ne pároljanak pálinkát, illetve ne rendeljenek májat Kínából az interneten.

Block asszonynak pedig felajánlotta, hogy egy jó pálinka mellett beszélgessenek együtt.

Továbbá Tibi Atya „köszönetet” mondott az oldalnak, ahol indult az átverés. Legfőképpen a tényfeltárónak, aki ezzel a legnagyobb oknyomozást is túlszárnyalta.

0

„Kedves Maggie!
Ezúton szeretném kifejezni bocsánatkérésemet a félreértésért, nekem nincs a súlyával bajom. Az egészség kérdése már más tészta! Ha erre jár, beugorhatna hozzám, hogy elbeszélgessünk róla egy üveg pálinka felett.


Maggie De Block
Dear Maggie,
Let me express my sinceremost apologies for the inconvenience and misunderstanding, I assure you I do not have the least concern about your weight. Health however, is a different matter, we could discuss it in the presence of a bottle of Pálinka.”
– invitálta Tibi atya a belga egészségügyi miniszter asszonyt.

Vajon ki lesz még, aki bocsánatot kér a belga miniszter asszonytól.

Forrás: hvg.hu

Hozzászólások

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A legtöbb reptéren fizetni kell a WIFI szolgáltatásért. Ennek a mai naptól vége, hiszen az összes WIFI jelszó, vagy a reptéren található ingyenes WIFI hotspot elérhetővé vált az utazók számára. A mob...

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Floridában a West Palm Beachen járt egy Publix szupermarketben Vladimir Putin, amikor letartóztatta a rendőrség. A bolt dolgozói hívták a 911-et mikor Putin üvöltözött az alkalmazottakkal, de a kérés...

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

A jövő héten sok lesz a napsütés, de a hét közepén esőre és átmeneti lehűlésre kell készülni, a hétvégén azonban ismét visszatér a 30 Celsius-fok közeli meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szol...

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében  - videó

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében - videó

A köztévé újabb bravúrja volt annak a bemutatása, hogyan kell asszonyt verni karikás ostorral. Mindezt élőben a Tihanyi Levendula Fesztiválról produkálták, a szenvedő alany pedig a riporternő volt. A...

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Egy csecsemő halálát az okozta, hogy apja a forró autóban felejtette. Michael Thedford ráadásul az ájult babát úgy akarta újra éleszteni, hogy hűtőbe tette. A 33 éves háromgyerekes texasi férfi ellen...

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Egész Nagy Britanniát megrázta az a borzasztó támadás, amelynek során életét vesztette egy képviselőnő. A 41 éves Jo Cox-ot fogadóórája után támadták meg, a merénylő háromszor lőtt rá, majd megszúrta...

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Meg szeretnéd látogatni Japánt? Hogyha nem a válaszod, akkor most bizonyára képesek leszünk teljesen megváltoztatni a véleményeket. Érdemes megnézni a most következő képeket, amelyek a BoredPanda gyűj...

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Kaposvár rendkívül gazdag szecessziós építészeti értékeivel ismerteti meg a városba látogatókat az a térkép és kalauz, amely a napokban jelent meg a somogyi megyeszékhelyen. A helyi tourinform irod...

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Két autó ütközött frontálisan a Szépilona úton a remeteszőlősi kereszteződés előtt. A vétlen sofőr lapunknak elmesélte, hogy szemből érkezett egy Toyota gépjármű a kanyarban, melynek a sofőrje jól lá...

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok ötöde legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat a digitális tartalmakhoz való hozzáféréshez az elmúlt évben, 38 százalék nem élt ilyenekkel, bár negyed...

http://ujhazak.com