Egyiptom - 14 dolog, amit az egyiptomiak szerint tudnunk kell

Kellemes lesz az utazásunk, ha megfogadjuk a következő jó tanácsokat.egyptEgyiptom mostanában a konfliktusok miatt került elő, ám sokunkat ez nem tántorít el attól, hogy az afrikai országba utazzunk nyaralni. Amennyiben szeretnénk, hogy a kirándulásunk a lehető legkellemesebben teljen, akkor fogadjuk meg a következő dolgokat, amiket egyiptomiak tanácsolnak a turistáknak!

1. Milyen meleg van odakint?: Nyáron gyakori a 37 fokos hőség, ezért mindig vigyünk magunkkal egy palack hideg vizet, ha megyünk valahova, mert könnyen kiszáradhatunk, ha nem vagyunk hozzászokva az ilyen meleghez. A néha elviselhetetlen kánikula mellett, még a páratartalom is nagy. Ilyenkor a Földközi és a Vörös tenger partjai, és a légkondis helyiségek kínálnak menedéket.

2. Útitárs: A legtöbben útikönyvvel vágunk neki Egyiptomnak. Ezek, bár sok érdekes információt tartalmaznak, mégis sok helyen pontatlanok. Jobban járunk, ha megkérdezünk valakit, aki járt már az országban, vagy az utazási irodában érdeklődünk.

Amennyiben egyik sem áll a rendelkezésünkre, akkor a netes utazási fórumokon keresgélhetünk. Ezek a tapasztalatok sokkal reálisabb képet adhatnak az útikönyveknél, amelyekben gyakran olyan múzeum is szerepel, amit már bezártak, vagy olyan tömegközlekedési eszközt ajánl, amit csak terveznek átadni.

3. Pénz: Az egyiptomi fontot gininek hívják. A jele pedig az EL, ami azt jelenti, hogy Livre égyptienne, ez az egyiptomi font francia neve. A gini a brit Guinea pénzérméből jött, ami az első géppel nyomott arany pénzérme volt. Ugyanannyit ért, mint a gini, és száz egységre osztották fel. Egy egyiptomi font most körülbelül 33 forint.

4. Valutaváltási árfolyamok: A turisták az egyiptomi fontot használják a leggyakrabban. Amennyiben más valutával szeretnénk fizetni, akkor arra is van lehetőség. Ebben az esetben az eladó szabja meg az árfolyamot, ami egyet jelent azzal, hogy könnyen rosszul járhatunk.

egypt-pyrami5. Csalók: Könnyen belefuthatunk a gízai piramisoknál olyan alakokba, akik azt állítják, hogy csak tevén, lovon, vagy kocsin lehet bemenni, gyalog nem. Ez nem igaz! A csalók csak így akarnak pénzt szerezni.

6. Tudják mások is, merre járunk!: Mindegy, hogy egyedül vagy társasággal, ha elindulunk valamerre, akkor szóljunk a szállodában, hogy hova készülünk. Ez azért szükséges, mert baj esetén tudni fogják, hogy hol keressenek.

Jó, ha megjegyezzük a szállás pontos címét, és telefonszámát, mert a taxisok hiába élnek az adott helyen, még ők is eltévedhetnek, mert fogalmuk sincs, hogy hol is van az a hely, ahova menni akarunk, tehát a hotel neve kevés lesz nekik.

7. Taxi: A legjobb, ha az utazási irodától vagy a szállodától kérünk egy taxit, mert ők megbízható taxisokkal dolgoznak. Amennyiben egy taxis bevált, akkor kérjük el a számát, és mindig őt hívjuk, ha menni akarunk valahova!

A tömegközlekedéssel ne is próbálkozzunk! A taxik még magyar szemmel is olcsók, ha nem vágnak át. Amikor beültünk, akkor helyezkedjünk úgy, hogy lássuk a taxiórát, mert néha szólni kell, hogy kapcsolják be. Ahol nincs, ott előre meg kell állapodni a viteldíjban!

traffic8. Autózás: Nagyon veszélyes tud lenni a közlekedés, ezért jobb, ha nem bérelünk autót! Amennyiben mégis megtesszük, akkor készüljünk fel rá, hogy mindenki odamegy, ahova akar, a gyalogosok esztelenül rohangálnak, és gyakoriak a lerobbant autók.

9. Helyi kísérő: Sok a szabadúszó idegenvezető. Amennyiben csoport nélkül utazunk, akkor biztos, hogy valaki odalép hozzánk, és felajánlja, hogy elkalauzol minket. Ezeket az embereket nem az egyiptomi kormány alkalmazza, ezért ők mondják meg a tarifát, amit gyakran túlszámláznak. Ha kísérőt szeretnénk, akkor inkább az utazási irodától kérjünk!

10. A vaku kockázatai: Nagyon sok helyen tilos vakuzni, mert az éles fény kárt tehet az ősi falfestményekben, például a Királyok völgyében.

11. Hogy mondják egyiptomiul?: Nem árt, ha néhány alap kifejezést ismerünk. Íme:
Nem, köszönöm: La’ sukrán!
Jó reggelt: Szábá elkhér!
Viszontlátásra: Mászáláma!
Igen: Ájwá
Nem: Lá
Kérem (ha férfihoz szólunk): min fadlak
Kérem (ha nőt szólítunk meg): min-fadlek

nokiss12. Csókolózás az egyiptomi utcákon: Ebből van a legtöbb konfliktus Egyiptomban. Jól jegyezzük meg, hogy vannak olyan kultúrák, ahol az intimitás megnyilvánulását nem tűrik. Az egyiptomi utcákon eszünkbe se jusson csókolózni, vagy ölelkezni! A nők sortban, mini szoknyában, és mélyen dekoltált ruhában se lépjenek ki az utcára, mert ezeket a helyi férfiak felhívásnak veszik.

13. Öltözzünk úgy, mint Indiana Jones: Amikor a látványosságokat fedezzük fel, akkor kényelmes cipőt vegyünk fel, mert sok műemlék homokkal borított helyen vagy egyenetlen talajon van, és a hosszú túrák sem ritkák két nevezetesség között. A nagy meleg miatt valamilyen fejfedő (kalap, kendő stb.) is legyen nálunk.

14. Ételek: Sok turista egyiptomi nyaralását a gyomorrontás teszi tönkre. Ennek oka elsősorban a mosatlan gyümölcs, nyers saláta. Amennyiben rosszul vagyunk, akkor keressünk egy helyi patikát, mert ott olyan készítményeket vehetünk, amiket a helyi fertőzések kezelésére találtak ki.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Öt célpont, ahol a turizmus kritikus méreteket öltött.

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Öt ember, aki soha nem tért haza a vakációjáról.

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

Úti tippek a nyár utolsó heteire!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

A leghasznosabb alkalmazások, amiket mobilnet nélkül is használhatsz, ha kocsival indulsz útnak.

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

Ha még nem döntötted el, hogy idén hova utazol, akkor íme egy lista a legjobb helyekről!

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Felejtsd el a beállított, hagyományos fényképeket!

A legjobb horvát tengerpartok

A legjobb horvát tengerpartok

Öt nagyszerű homokos strand az Adrián.

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Az elmúlt négy hónapban ötezer látogató kereste fel a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján lévő Boldog Özséb-kilátót - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerdán az MTI-vel. Lomniczi Ge...

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Hat fontos dolog, amivel tisztában kell lennünk, ha egyéjszakás kalandra vállalkozunk.Kutatások bizonyítják, hogy nyáron az emberek sokkal könnyebben flörtölnek, ismerkednek, sőt, az is bizonyított té...

http://ujhazak.com