Oktatási államtitkárság: Maruzsa Zoltán lesz az új köznevelésért felelős helyettes államtitkár

A tárca közleménye szerint a kormányzat folytatja az oktatás 2013-ban megkezdett átalakítását, amelynek eredményeként jelentősen nőttek az oktatásra fordított források, ez az összeg tavaly már elérte a 2000 milliárd forintot.

További eredmény, hogy ötödik éve tart a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus-béremelés, a fenntartó decentralizálásával bővítették az iskolák igazgatóinak döntési jogkörét, megteremtve az önálló gazdálkodás lehetőségét, és soha ennyi gyermek nem részesült még ingyen tankönyvben - fejtették ki.



"Az átalakítási folyamat természetes velejárója, hogy az oktatás irányítás rendszere is változik, amely jelenti a feladatok és a meglévő struktúrák változását és optimálását. Ez személyi változásokat is eredményez annak érdekében, hogy mindenki tudását, tapasztalatát ott hasznosíthassa a kormány, ahol legtöbbet tud tenni az oktatásért" - olvasható a közleményben.
Mint kiemelték: a Fokozatváltás a felsőoktatásban középtávú stratégia egyik fontos eleme, hogy szorosabb kapcsolat, együttműködés alakuljon ki a köznevelés és a felsőoktatás között.
Maruzsa Zoltán mindkét területen komoly tapasztalattal rendelkezik, így személye biztosíték a sikeres integrációra, és arra, hogy egységként működjön a köznevelés és a felsőoktatás - írták.

Ennek jegyében március 1-jétől Maruzsa Zoltán tölti be a köznevelésért felelős helyettes államtitkári pozíciót, Sipos Imre eddigi helyettes államtitkár a január 1-től az Eszterházy Károly Egyetem szervezetébe integrált Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (EKE - OFI) főigazgatói pozícióját veszi át és egyben miniszteri biztosként felel a pedagógusképzés és továbbképzés átalakításának koordinációjáért.
Kaposi József - az OFI eddigi vezetője - az EKE - OFI tudományos főtanácsadójaként támogatja tovább az ágazatot. Az Oktatási Hivatal vezetését Maruzsa Zoltántól Gloviczki Zoltán veszi át - tájékoztatott az oktatási államtitkárság.

MTI

Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com