• 0 ℃ / 0 ℃

Palkovics: Tavaly 29 milliárd forintból 12 egyetem PPP projektjét váltották ki (2. rész)

Palkovics László közölte, hogy a 2016-os költségvetésben a PPP-k kiváltására egy 5,4 milliárdos, felülről nyitott keretösszeg volt elkülönítve, ami idővel 18 milliárdra emelkedett.

A magyar gazdaság állapota év végén lehetővé tette a további kiegészítést, így összesen 29 milliárd forint értékben sikerült tucatnyi egyetemet a PPP terhektől megszabadítani.



Megjegyezte, hogy elsősorban ott tudták megtenni a lépést, ahol a partnerek is nyitottak voltak a szerződések megszüntetésére.
Az államtitkár elmondta, hogy az idei költségvetés 18 milliárd forintot tartalmaz erre a célra, de reményei szerint a gazdaság ismételten jól teljesít majd, s így a tavalyihoz hasonló volumenben zárhatnak le PPP konstrukciókat.

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy a 2004-2010 közötti oktatási kormányzat PPP-konstrukciókban felsőoktatási intézményeket épített és újított fel, ami nem volt szükségszerűen rossz, de a szerződések elemei a magyar állam számára hátrányosak, a magánpartnereknek rendkívül előnyösek voltak. 2010 után az új kormány felülvizsgálta az 54 projektet, amelyek a teljes futamidejükre 400 milliárd forint költséget jelentettek volna, miközben a projektek bekerülési értéke nem haladta meg a 100 milliárdot. Mint mondta, az épületeken túl a kapcsolódó szolgáltatások sem voltak előnyösek az intézmények számára. Az államtitkár a felsőoktatási intézmények gazdálkodását érintve pozitívan nyilatkozott a rektorok mellett működő kancellári rendszerről. A kancellárok munkájának is köszönhetően, 2016 végén a 28 állami felsőoktatási intézménynek gyakorlatilag nem volt kifizetetlen számlája - hangsúlyozta. Palkovics László rámutatott, hogy év végén az egyetemek számláján 253 milliárd forint volt, ehhez elenyésző kétmilliárd forintos tartozás társult. Hozzátette: ilyenre korábban nem volt példa, ellenben előfordult már, hogy az év végi 30 milliárdos tartozáshoz csak ugyanannyi számlán lévő pénz párosult. András István a DUE rektora kiemelte, hogy a PPP-ben keletkezett kötelezettségek folyamatosan jelen voltak az intézmény életében, sokszor fenyegetést jelentettek a további működésre. Úgy vélte, a rossz konstrukciótól megszabadulva még erősebb felsőoktatási intézményé válthat a DUE. Mészáros Virág kancellár elmondta, hogy a négy PPP projektjük közül a legnagyobb szerződést sikerült kiváltani év végén, amit 2006-ban 20 éves időtartamra kötöttek. Hozzátette: működési kiadásaik 20 százalékát tették ki eddig a PPP kötelezettségek, ennek felét a most kiváltott projekt adta évente 260 millió forint értékben. A projekt kivásárlásával a következő 10 évre megszűntek a kötelezettségek: a magyar állam 1,2 milliárdos megtakarítást, az intézmény 900 millió forintos megtakarítást realizál. Megjegyezte, hogy a további projektek kivezetésének előkészítése is megkezdődött és reményeik szerint idén azokat is sikerül lezárni.

MTI

Hozzászólások


Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...


Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

A 2014/2015-ös tanév rendje

A 2014/2015-ös tanév rendje

A közoktatásban szeptember 1-jén, hétfőn kezdődik a tanév, a felsőoktatásban nem egységes az tanév kezdetének napja. Az általános iskolákban 181 napos lesz a tanév, míg a nappali tagozatos középisk...

http://ujhazak.com