7 titkos hely a Földön, amit kitakar a Google Earth – fotók

Vannak a Földön olyan helyek, amelyet még a Google Earth műholdjai sem mutatnak meg.


Hogy miért azzal kapcsolatban persze lehet találgatni. Az összeesküvés-elméleteket gyártók biztos tudnának rá magyarázatot.

Azt hogy az egyes helyeken mit titkol a kormány továbbra is rejtély marad. De a következő fotók azonban okot adhatnak gyanakvásra vagy spekulációkra.

Miért van az, hogy a világ virtuális földgömbjeként működő alkalmazás, azaz a Google Earth találatai sorában az alábbi helyek vagy egy részük ki van takarva?

hollandia_uden

1. Ez a holland Volkel-légibázis területe. Erről az a hír járta az 60-as években, hogy nukleáris rakétákat tárolnak itt. Aztán ez az információt maga Ruud Lubbers miniszterelnök erősítette meg még 2013-ban. Ez alapján érhető, miért van kitakarva .

hollandia_amersfoort

2. Ez a terület szintén a holland Amersfoort, vagyis a hadsereg irányítása alatt van. Tankokat gyártanak, ezért cenzúrázták a Google Earth-ön.

dania_feroer_szigetek

3. Feröer szigetek, amely terület az Észak-Atlanti-óceánon, Dánia közelében található. Egy része viszont láthatóan elmosódott a képen, az ok persze titok.

franciaorszag_chusclan

4. Ez pedig a Franciaországban lévő Chsuchlan nukleáris-telephely. 2011-ben itt egy óriási robbanás volt, ez alapján érthető, hogy álcázták a területet.

orosz_eszaki_sark

5. Ez a kép Oroszország Északi-sarkhoz tartozó területét mutatná meg. Erről azt kell tudni, hogy elméletben lakatlan. De akkor miért takarták ki?

taiwan

6. Cenzúrázták a tajvani hadsereg logisztikai parancsnokságának székházát is, nyilvánvaló hogy mi okból.

valencia

7. Valencia város területe a Fülöp-szigeteket. A lakossága kb. 160 ezer fő. Nem derült ki, hogy miért takarták ki a nagy részét.

Forrás: femina

Hozzászólások

Ókori egyiptomi rituálét hajthatott végre  Buzz Aldrin és Neil Armstrong a holdon

Ókori egyiptomi rituálét hajthatott végre Buzz Aldrin és Neil Armstrong a holdon

Öt elképesztő összeesküvés-elmélet, amiben sokan hisznek.

2021 eddigi legőrültebb összeesküvés-elméletei

2021 eddigi legőrültebb összeesküvés-elméletei

A pápa letartóztatása, 5G-chippel felszerelt koronavírus elleni vakcina is szerepel a legfrissebb teóriák között.

Őrült elméletek keringenek Robin Williams haláláról

Őrült elméletek keringenek Robin Williams haláláról

Megdöbbentő teóriákkal próbálják magyarázni ennek az öt sztárnak a váratlan eltávozását.

Az új koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletek

Az új koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletek

A járvány beindította az emberek fantáziáját.

Szupertitkos kormányprogramok

Szupertitkos kormányprogramok

Tíz projekt, aminek létezésére nincs egyértelmű bizonyíték, ám cáfolni sem nagyon lehet őket.

Katonai összeesküvés-elméletek

Katonai összeesküvés-elméletek

Kitaláció vagy lehet valami igazuk azoknak, akik hisznek az alábbi teóriákban?

Trianon rosszul ismert legendái

Trianon rosszul ismert legendái

Ablonczy Balázs történész a Trianon legendák című kötetében sorra megcáfolta a békediktátummal kapcsolatos mítoszokat.

5 összeesküvés-elmélet, amelyek teljesen igazak

5 összeesküvés-elmélet, amelyek teljesen igazak

A Project MKUltra, a Northwoods hadműveletek, a Tuskegee szifilisz kísérlet, az amerikaiak utáni kémkedés és Operation Mockingbird teóriája is megfelelt a valóságnak.

NASA fotókkal bizonyítják a „Belső Föld” létét

NASA fotókkal bizonyítják a „Belső Föld” létét

A hajmeresztő összeesküvés-elmélet szerint a sarkvidéken tátong az a hatalmas lyuk, amely egy titkos világba vezet.

Gigantikus anyahajó tart Földünk felé

Gigantikus anyahajó tart Földünk felé

Senki nem tudja, hogy valójában mi az a Jupitertől nagyobb valami, amely felénk tart!

http://ujhazak.com