A legcikibb dolgok, amivel beéghetünk a Nagy Ő előtt

Húsz kínos szituáció, amely bármelyik szerelmessel megtörténhet.sexxÁltalában szeretnénk a lehető legjobb formánkat mutatni a párunknak, főleg akkor, ha úgy érezzük, hogy megtaláltuk az igazit. Talán az első randevún még sikerül tényleg tündökölnünk, ám az idő múlásával egyre több apróság, vagy éppen nagy, dolog derül ki a szerelmesekről, akik olykor igazán kínos szituációkkal képesek leégetni magukat a Nagy Ő előtt.

Mivel kellemetlen helyzetbe bárki és bármikor kerülhet, ezért csak mérsékelten nevessünk az alábbi példákon!

1. Fogtam egy marék salátát, és az arcomba tömtem, hogy így nyűgözzem le a kedvesemet. Miért tettem???

2. Táncoltunk, amikor a lány megbotlott és mind a ketten elestünk. Sajnos rosszul landoltam, a csuklóm pedig eltört. Ahelyett, hogy férfiasan tűrtem volna a fájdalmat, elájultam, és csak a kórházban tértem magamhoz. A lány mellettem volt. Az eset óta feleségül vettem.

3. A fenékvágásomat kicsípte az izzadság. A srácnak kellett elmennie kenőcsöt szerezni, majd bemasszírozni a bőrömbe.

4. A második randevúnkon elsírtam magam a hullámvasúton.

5. Odahajoltam, hogy megcsókolhasson. Amikor már majdnem összeért az ajkunk, akkor azt suttogtam, hogy: brokkoliízű a szám.

6. Sikerült eldugítanom a vécéjét.

7. Az első randevúk egyikén annyit ittam, hogy szex közben aludtam el. A mai napig az orrom alá dörgöli.

8. Morfiumot kaptam, aminek hatására szexelni akartam a kórteremben, a nagyszüleim szeme láttára.

9. Az éjszaka közepén beosontam, hogy meglepjem egy csókkal. Ő annyira megijedt, hogy elnevettem magam. Röhögés közben kirepült egy darabka takony az orromból. Nem volt romantikus.

10. Tele volt a kezem a megvásárolt holmikkal. Fellépkedtem a lépcsőn a bejárati ajtóhoz, de az utolsó lépcsőfoknál megbotlottam, és arccal az ajtónak estem.11. Kisírtam a szemem, mert a közös séta közben elhagytam a mobiltelefonomat.

12. Miután segítettem kitakarítani a macska almot, a hátsó udvaron hánytam el magam.

13. Szex után a lány macskája rávetette magát a golyóimra. Amikor visszajött a csaj a fürdőszobából, akkor azt látta, hogy meztelenül rohangálok, kezemben a macskával, akit végül kivágtam a teraszra.

14. Az volt a tervem, hogy szexinek lásson. Csábosan lépdeltem az ágy felé, amikor belerúgtam a lábába. Ő röhögni kezdett, én is elnevettem magam, de nagyon kínos volt. Szerettem volna szexi lenni, de végül nagyon nem voltam az.

15. Elmebetegségem van. Egyszer rohamot kaptam. Hisztérikusan zokogtam és azt ordítottam, hogy démonok másznak elő a pasi péniszéből szex közben.

16. Éjszaka a kukoricalabirintusban sétáltunk, amikor megpróbált romantikázni úgy, hogy átölel. Sikoltozni kezdtem, mert csak annyit láttam, hogy egy leszakadt kar nyúl felém a kukorica között.

17. Felbuktam a kutyában, és legurultam a lépcsőn. Össze kellett varrni a sebet, de a kutyának nem lett semmi baja.

18. A srác elkérte tőlem a táblagépemet, és megtalálta azokat a pornóoldalakat, amiket korábban azért nézegettem, hogy új dolgot keressek, amivel örömet szerezhetek neki. Visszafelé sült el.

19. Részeg voltam, amikor a tusolóban megmutattam neki az aranyeremet.

20. Szex után nagyon remegett a lábam. Ki akartam menni a mosdóba, de összecsuklott alattam a lábam, amikor felálltam. Négykézláb másztam ki.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Áprilisi szerelemi jóslat

Áprilisi szerelemi jóslat

Válassz egy szívet az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!

Valentin napi tanács

Valentin napi tanács

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Mire számíthatsz az érzelmek terén?

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Húsz leggyakoribb tanács férjektől.

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

A legmegdöbbentőbb okok, amelyek miatt házaspárok elváltak.

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

Válassz egy képet az alábbiak közül, és ismerd meg jobban magad!

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Rólad mit árul el az a részlet, amit először megpillantasz a lenti képen?

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Te milyen részletet szúrtál ki legelőször?

Így alakul a szerelmi életed az év utolsó heteiben!

Így alakul a szerelmi életed az év utolsó heteiben!

Válassz egyet az alábbi karácsonyfák közül, majd olvasd el a neked szóló jóslatot!

http://ujhazak.com