Tízezer szerelmes levelet írt a párjának a férfi

Az elmúlt 40 évben mindennap kapott egy üzenetet Kristen a férjétől.Bill BresnanNem törvényszerű, hogy a romantika kihal a párkapcsolatból. Erre jó példa Bill Bresnan, aki 1974-ben kezdett udvarolni Kristennek. A férfi mindennap írt néhány szerelmes szót egy-egy szalvétára, majd egy pohár kávé kíséretében, átadta a szerelmes levelet a nőnek, akivel együtt vonatozott.

Ezt követték az éttermi vacsorák szalvétái. Amikor Bill tanár lett, akkor más városokba kellett utaznia, ahonnan képeslapokat küldött a kedvesének. Az elmúlt több, mint 40 évben egyetlen nap sem telt el úgy, hogy Bill ne írt volna Kristennek, aki dátum alapján, dobozokba gyűjti a több, mint tízezer szerelmes levelet, amik abban közösek, hogy Bill mindegyiket úgy írja alá, hogy „őrülten szeretlek”, és egy végtelenséget jelképező jelet rajzol a levél végére.

Nemcsak Bill küld levelet, hanem Kristen is szokott üzeneteket írni a férjének. A házaspár havonta több, mint 30 levelet vált, és olykor összebújnak, hogy néhány szerelmes levelet újra elolvassanak.

Bill Bresnan 2Amikor Kristen betöltötte az ötvenedig életévét, akkor az azt megelőző napokban, Bill mindennap írt egy születésnapi üzenetet, hogy megfelelően ünnepeljék meg a kerek évfordulót.

A városa népszerű rádiós műsorvezetőjeként dolgozó Bill, azt is elárulta, hogy szerinte mi az örök szerelem titka. A szerelmes levelek ugyanis csak egy kis része a házaspár napi rutinjának.

A pár emellett minden este elkölt egy romantikus, gyertyafényes vacsorát, ami mellett kellemes zene szól. Lefekvéskor pedig mindig elmondják egymásnak, hogy „szeretlek”, majd megcsókolják egymást. Reggel ugyanígy köszönnek egymásnak. Bill mindemellett hozzátette, hogy a hálószobájuknak nincs tévé, mert ott csakis egymással foglalkoznak a feleségével.

(Forrás: marmalade.hu)

Hozzászólások

Áprilisi szerelemi jóslat

Áprilisi szerelemi jóslat

Válassz egy szívet az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!

Valentin napi tanács

Valentin napi tanács

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Mire számíthatsz az érzelmek terén?

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Húsz leggyakoribb tanács férjektől.

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

A legmegdöbbentőbb okok, amelyek miatt házaspárok elváltak.

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

Válassz egy képet az alábbiak közül, és ismerd meg jobban magad!

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Rólad mit árul el az a részlet, amit először megpillantasz a lenti képen?

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Te milyen részletet szúrtál ki legelőször?

Így alakul a szerelmi életed az év utolsó heteiben!

Így alakul a szerelmi életed az év utolsó heteiben!

Válassz egyet az alábbi karácsonyfák közül, majd olvasd el a neked szóló jóslatot!

http://ujhazak.com