117 nap a rajtig, elindították a visszaszámláló órát az Erzsébet téren

Gundel Takács Gábor, az esemény moderátora elmondta, hogy az ünnepi aktust a hetes szám bűvöletében úgy időzítették, hogy az óra pontosan 117 nap 11 óra 7 perccel és 17 másodperccel a 17. FINA világbajnokság július 14-i megnyitó ünnepségének rajtja előtt kezdte el mutatni az addig hátralévő időt.

A házigazda felhívta a figyelmet arra is, hogy az interaktív óra előtt felállított pódiumon az érdeklődők okoseszközeik segítségével megismerkedhetnek a vizes vb öt helyszínével, az óránál szelfit készíthetnek néhány magyar vízilabdázó fényképe előtt, illetve az óra alatt elhelyezett mosolymérő azt is megmutatja, hogy éppen mennyire jókedvűek.



Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország készen áll az eddigi legnagyobb nemzetközi sportesemény megrendezésére, amelynek közel 350 ezer nézőjéből csaknem százezret külföldről várnak. "Magyarországon a magyar himnuszt hallva a világ legjobbjává válni, ez minden sportoló álma, s ez 117 nap múlva valóra válhat" - hangsúlyozta Szabó Tünde, aki szerint a világbajnokság kapcsán az országnak lehetősége nyílik arra, hogy sportéletével magára irányítsa a világ figyelmét, s ezzel történelmet írjon.

"A világbajnokság felejthetetlen élményt jelent majd a versenyzőknek, a szakembereknek és a szurkolóknak egyaránt" - jelentette ki az államtitkár. Szántó Éva, a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a látványosnak és színvonalasnak ígérkező nyári magyarországi eseményt a televízióban a becslések szerint csaknem hatmilliárdan fogják látni, s ennek köszönhetően Budapest kiemelt turisztikai értékeit is.



Hozzátette: a vb-k történetében most először fordul elő, hogy a szinkronúszók versenyét külső helyszínen, a Városligeti csónakázó tóban felépített medencében bonyolítják majd le. Kitért arra is, hogy néhány napra egyedülálló sportközponttá alakul át a Batthyány tér, ahol a felépített toronyból a nők 20, a férfiak 27 méterről ugranak majd a mélybe, miközben a háttérben a Parlament lesz látható.

Elmondta azt is, hogy a nyíltvízi úszók a balatonfüredi Tagore-sétány előtt versenyeznek majd, az úszók és a műugrók a rekord idő alatt elkészült Duna Arénában, a vízilabdázók pedig a Hajós Alfréd Uszodában küzdenek majd a helyezésekért. Az óraindító eseményen részt vett a jelenlegi első számú hazai úszó, Hosszú Katinka is.

A háromszoros olimpiai bajnok elárulta, hogy a budapesti világbajnokságra úgy tekint, mintha egy újabb olimpia lenne, ezért már a riói úszóversenyek vége után néhány nappal elkezdte rá a felkészülést, amelyen edzőjével, Shane Tusuppal nem változtatnak az előző évekhez képest. Hosszú Katinka úgy érzi, nem terhet, hanem plusz motivációt jelent a számára, hogy a nyári vb-n hazai közönség előtt versenyezhet. A 17. FINA Világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com