• 0 ℃ / 0 ℃

A kajak-kenusok szakmai igazgatója szerint remekül indult a szezon

Csabai Edvin, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakmai igazgatója úgy véli, a válogatott remekül kezdte a szezont. A múlt heti, duisburgi regattával lezárult az olimpiai kvalifikációs időszak, melyben a magyarok 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus indulói helyet, vagyis összesen 17-et gyűjtöttek az augusztusi ötkarikás játékokra, ennyit egyetlen más nemzet csapatának sem sikerült.

A londoni játékokon 13 magyar versenyző állt rajthoz és szerzett 3 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet.

maxresdefault

"Csak összehasonlításképpen, a második legtöbb riói kvótát szerző fehérorosz csapatnak összesen 12 versenyzője lesz ott az olimpián - idézte az MKKSZ hírlevele Csabai Edvint. - Ez az indulói létszám biztosítja számunkra, hogy a lehető legerősebb csapattal álljunk oda Rióban.

Azt azonban tudomásul kell venni, hogy női kajakban a négy olimpiai versenyszámban összesen nyolc beülői hely van, de nekünk csak öt versenyzőnk szerepelhet Rióban, így adott esetben előfordulhat, hogy nem utazhat olyan kajakosunk az olimpiára, aki egyébként nyerte a válogatókat.

Ugyanez a helyzet férfi kajakban, tíz beülői hely van, de csak nyolc versenyző lehet ott országonként, így időnként kompromisszumos megoldást kell keresni."

Csabai Edvin hozzátette: maximálisan elégedett a múlt heti pótkvalifikációs versennyel.
Ahogy fogalmazott: a kajakos Dombvári Bence a tavalyi eltiltása után nagy utat tett meg, úgy tűnik, megkomolyodott.

"Két nap alatt négy darab 1000 métert ment életre-halálra. A párja, Hufnágel Tibor is nagyot ment, ők ketten bebizonyították, hogy 1000 méteren egyesben és párosban ismét számolni kell a magyarokkal.
Nagyon jól szerepelt Horváth Bence is K-1 200 méteren. Ő szintén kvótát érő helyen végzett, az más kérdés, hogy a páros győzelme miatt mi addigra már elértük a maximálisan megszerezhető nyolc indulói helyet" - mondta Csabai Edvin.

Az ugyancsak Duisburgban rendezett világkupát a szakmai igazgató úgy értékelte, hogy alapvetően jól szerepeltek a magyarok. A tavaly világbajnoki címet szerzett 200 méteres férfi kajak páros második helye szerinte azt jelzi, hogy Tótka Sándor és Molnár Péter jó úton jár a felkészülésben, bár az első válogató eredményei alapján jelenleg nem az övék a legerősebb páros itthon.

"Még talán ennél is nagyobb örömet szerzett számunkra, hogy Kozák Danuta visszatért a legjobbak közé a nemzetközi mezőnyben is. A K-1 500 méter olimpiai címvédője kétszer +körbekajakozta+ a szám tavalyi világbajnokát, az új-zélandi Lisa Carringtont, ami lélektanilag nagyon fontos az egész magyar válogatott számára.

Ezért nekem kicsit furcsa volt Douchev-Janics Natasa szerdai szétlövés után tett nyilatkozata, hogy a csapat nem elég összetartó. Azt tapasztaltam a világkupán és nagyon jó volt látni, hogy a fiatalabb versenyzők egymással és a Natasához hasonló rutinosabbakkal is jól megtalálják a hangot. Douchev-Janics ellenfele, a 21 éves Lucz Dóra is úgy nyilatkozott kint a regattán a magyar újságíróknak, hogy számára mekkora megtiszteltetés egy háromszoros olimpiai bajnokkal csatázni..."

A szakmai igazgató kitért a parakenu válogatottra is, amely Németországban, a világbajnokságon négyre növelte kvótáinak számát a szeptemberi paralimpiára.

"A verseny jobban alakult, mint számítani lehetett rá, eddig összesen egy kvótánk volt a paralimpiára, most újabb hármat szereztünk. Ez azt jelenti, hogy már ebben a szakágban is ott vagyunk a világ legerősebb nemzetei között. Először rendeznek kajakos számokat a paralimpián, nekünk pedig esélyünk van arra, hogy rögtön érmet szerezzünk, ami hatalmas eredmény lenne az egész országnak" - zárta szavait Csabai Edvin.

MTI

Hozzászólások


Meghalt a Kentucky Kölyök

Meghalt a Kentucky Kölyök

Újabb tragédia rázta meg a motorsport világát.

Mindkét lábát elvesztette a 17 éves pilóta, aki a Forma-4 versenyén szenvedett súlyos balesetet

Mindkét lábát elvesztette a 17 éves pilóta, aki a Forma-4 versenyén szenvedett súlyos balesetet

A motorsport világa egy emberként fogott össze Billy Mongerért, akinek örökre megváltoztatta az életét a hétvégi ütközés.

Hidzsábot dobott piacra a Nike a muszlim sportolónőknek

Hidzsábot dobott piacra a Nike a muszlim sportolónőknek

A Nike sportszermárka az egyenlőség jegyében gondol a muszlim nőkre is.

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Síliftből esett ki a 29 éves nő

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Editnek elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében, miután vasárnap hatalmasat bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen.

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), melyek értelmében egyebek között a nőiekhez hasonlóan a férfi mérkőzések is négy percre rövidülnek.


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

http://ujhazak.com