A magyarok egyelőre nem nézik a lehetséges ellenfeleket

A magyar labdarúgó-válogatott négy pontjával ugyan matematikailag még nem jutott tovább csoportjából a franciaországi Európa-bajnokságon, de erre jó esélye van, ennek ellenére Guzmics Richárd szerint a játékosok még nem nézik, kik lehetnek a lehetséges ellenfelek.

"A portugálok elleni meccstől függ, hányadik helyen végzünk a csoportban, így nincs értelme nézegetni a lehetséges ellenfeleket.Jelenleg csakis a következő meccs számít, arra koncentrálunk" - mondta az Izland elleni 1-1-es döntetlent követő vasárnapi sajtótájékoztatón a Wisla Krakow védője, aki hozzátette, álomszerű, hogy a csoport élén állnak két fordulót követően, mert ezt senki nem gondolta volna, de nem szeretnének felébredni ebből az álomból.

2

Guzmics a szurkolókról is beszélt, úgy vélte, magyar várost csináltak Marseille-ből, és hatalmas motivációt adott nekik, hogy 20-25 ezren voltak a lelátón.Kiemelte, nem tudja elképzelni, hogy bármi probléma lett volna velük a városban vagy a stadionban, de ha mégis, akkor arra kéri a drukkereket, hogy ne essenek túlzásba és sportszerűen szurkoljanak.

"Nagyon fontos döntetlen volt.
A szünetben azt kérte Bernd Storck szövetségi kapitány, hogy egygólos hátrányunk ellenére játsszuk tovább a saját futballunkat.A második félidőben komoly nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, és sikerült egyenlíteni, így győzelemmel ér fel ez a döntetlen" - mondta Guzmics, aki elárulta, vasárnap családi nap lesz a válogatottnál, melynek keretében mindenki jó pár órát tölthet a szeretteivel, ami egy plusz töltést adhat a játékosoknak.

A portugálokról szólva azt mondta, a soron következő rivális klasszis játékosokból áll, így nem hiszi, hogy idegesek lesznek majd, és tudják mi kell nekik a továbbjutáshoz - csakhogy ehhez a magyaroknak is lesz egy-két szavuk.

Korhut Mihály úgy vélte, Cristiano Ronaldo olyan világklasszis, akiből ugyan fel lehet készülni, de ő mindig képes váratlan megoldásokra.
Hozzátette, nem lehet csakis egy emberből felkészülni, hanem az egész csapatból kell.

A debreceni védő elárulta, Storck kiválóan motiválja őket, minden játékos kapott egy félperces üzenetet valamely családtagjától, amelyet ő személy szerint mindennap megnéz.Hangsúlyozta, a német szakember nemcsak videókon keresztül tudja remekül motiválni őket, hanem szavakkal is.

"Éjjel egy óra után értünk haza, aztán vacsoráztunk és megbeszélés is volt, de ünneplés nem.Nekünk pedig korán kellett kelnünk, de éppen azt beszéltük, hogy szívesen jövünk, ha kell, akár a döntőig minden nap" - idézte fel Korhut a hazautat, amelyről elmondták, hogy az autópálya fizetőkapuinál a buszt észrevevő magyarok az autójukban kipattanva énekeltek és lobogtatták zászlóikat.

Korhut szerint nagyon kellett már a magyar futballnak, hogy kijusson egy nagy tornára, és egy álom megvalósulása lenne, ha tovább is jutnának.A portugálokról úgy nyilatkozott, mivel eddig csak két pontot gyűjtöttek, így nekik nyerniük kell a továbbjutáshoz, ezért arra számít, hogy a rivális nekiesik a magyar csapatnak.

"Ez esélyt kínálhat nekünk a gólszerzésre.Ausztriának kettőt, Izlandnak egy gólt rúgtunk, Portugáliának rúgjunk hármat!Nem olyan csapat a portugál, amelyiknek nem lehet betalálni" - mondta viccelődve Korhut, aki Ronaldóra is kitért, szerinte a hosszú klubszezon után kissé fáradtabb és pontatlanabb, s abban reménykedik, hogy az Eb-n lejátszott újabb két találkozó után még fáradtabb lesz, és még többször hibázik helyzetben.

A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyar válogatott matematikailag még nem jutott tovább, de négy pontjával vezeti az F csoportot a második forduló után, és harmadiknál rosszabb már nem lehet a kvartettben.Az utolsó körben szerdán 18 órától Portugáliával találkozik Lyonban.A hat négyesből az első két helyezetten túl a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe jut.

MTI

Hozzászólások


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...


Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 2., szerda: ------------------- M4 Sport 15.45: Úszás, rövidpályás ob 17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyar...

Vereséggel zárt a juniorválogatott

Vereséggel zárt a juniorválogatott

A magyar junior röplabda-válogatott négy szettben kikapott a MAFC-BME együttesétől a férfi röplabda NB I keddi játéknapján. A jövő áprilisi, magyar-szlovák közös rendezésű U19-es Európa-bajnokságra...

http://ujhazak.com