A Nike örökös szerződést kötött LeBron Jamesszel

Történelmi, élete végéig szóló szerződést kötött a Nike LeBron Jamesszel, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő Cleveland Cavaliers sztárjátékosával.

Az ESPN beszámolója szerint a megállapodás több szempontból is különleges, ugyanis az amerikai sportszergyártó cég 44 éves történetében még nem volt példa arra, hogy valakivel örökös szerződést kössön, ráadásul - bár a konkrét összeget nem hozták nyilvánosságra -, ekkora pénzt sem kapott még egyetlen sportoló, hogy egy márka reklámarca legyen.

lebron-nike-commercial-dunk-contest

James még középiskolásként kötött 93 millió dolláros szerződést a Nike-val, amelyet 2010-ben hosszabbítottak meg "kedvezőbb" feltételekkel.A mostani megállapodásról annyit lehet tudni az ESPN szerint, hogy meghaladja Kevin Durantnek, az Oklahoma City Thunder játékosának 10 évre szóló, 300 millió dollárt garantáló szerződését.

Más sportszergyártó cégeknél már kötöttek hasonló szerződéseket, az adidasnál David Beckham és Derrick Rose, míg a Reeboknál korábban Allen Iverson kötelezte el magát egész életére.

A Nike-nak megéri a Jamesszel kötött üzlet, hiszen a kétszeres bajnok, négyszer a liga legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott kosaras nevével fémjelzett cipőkből csak ebben az évben becslések szerint 400 millió dolláros bevételre tett szert.

MTI

Hozzászólások


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...


Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 2., szerda: ------------------- M4 Sport 15.45: Úszás, rövidpályás ob 17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyar...

Vereséggel zárt a juniorválogatott

Vereséggel zárt a juniorválogatott

A magyar junior röplabda-válogatott négy szettben kikapott a MAFC-BME együttesétől a férfi röplabda NB I keddi játéknapján. A jövő áprilisi, magyar-szlovák közös rendezésű U19-es Európa-bajnokságra...

http://ujhazak.com