A női vízilabdázók márciusban, a férfiak áprilisban selejteznek az olimpiára

A vízilabdázók olimpiai pótselejtezőjét a nőknél márciusban Hollandiában, a férfiaknál áprilisban Olaszországban rendezik meg - tudatta honlapján a hazai sportági szövetség.waterpoloA tavaszi tornákon már nem kell indulniuk a magyar válogatottakat is felvonultató januári, belgrádi Európa-bajnokság győzteseinek, mivel a kontinenselső mindkét nem esetében egyenes ágon jut ki Rióba. A kvalifikációt a nőknél a hollandiai Gouda rendezi március 21. és 28. között

A torna sorsolását január 23-án, Belgrádban az Eb alatt tartják meg, addigra kiderül, hogy mely válogatottak jogosultak a részvételre, és mely nemzeti csapatok kívánnak is élni az indulás jogával a pótselejtezőn. Európából öt nemzet szerepelhet a goudai rendezvényen. Ázsiából egy hely várhatóan felszabadul, így Európából újabb csapat érkezhet a pótselejtezőre, amelyről négy nemzet kvalifikálja magát a riói olimpiára - írta a honlap.

A férfiaknál Triesztben lesz a torna április 3. és 10. között. A sorsolást szintén január 23-án tartják Belgrádban. A kiírás értelmében az erősebb nemnél Európából öt ország vehet részt a pótselejtezőn, de várhatóan még egy helyet kap a kontinens, mert Óceániából nem lesz induló. Az itáliai pótselejtezőről négy válogatott szerez kvalifikációt a jövő nyári ötkarikás játékokra.

Az olimpia vízilabdás mezőnye:
nők, összesen nyolc csapat:
---------------------------
rendező ország: egy kvóta - BRAZÍLIA
a belgrádi Európa-bajnokság győztese: egy kvóta
az ázsiai kontinens legjobbja: egy kvóta
Óceánia legjobbja: egy kvóta
a hollandiai kvalifikációs torna továbbjutói: négy kvóta

férfiak, összesen 12 csapat:
----------------------------
rendező ország: egy kvóta - BRAZÍLIA
a 2015-ös Világliga-győztes: egy kvóta - SZERBIA
a 2015-ös kazanyi világbajnokság két kvótaszerzője: HORVÁTORSZÁG, GÖRÖGORSZÁG
a 2015-ös Pánamerikai Játékok győztese: egy kvóta - EGYESÜLT ÁLLAMOK
a 2016-os belgrádi Európa-bajnokság győztese: egy kvóta
az ázsiai kontinens legjobbja: JAPÁN
Óceánia legjobbja: egy kvóta
az olaszországi kvalifikációs torna legjobbjai: négy kvóta

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com