A tollaslabdázó Sárosi Laura kikapott első mérkőzésén

A tollaslabdázó Sárosi Laura első mérkőzésén két játszmában kikapott a kilencedik helyen kiemelt indiai Pusarla Venkata Sindhutól a riói olimpiai csütörtöki versenynapján.

A reggeli mérkőzések kissé elhúzódtak, így a 23 éves játékos - aki Ódor Andrea 1996-os atlantai szereplése óta az első magyar tollaslabdázó az ötkarikás játékokon - bemutatkozása nagyjából 50 percet csúszott.

rio 2016

A világranglistán 65. Sárosi riválisa óriási fölényben játszott az első játszmában. A kettejük közti jelentős magasságbeli különbségből adódóan - Sárosi az alacsonyabb - az indiai játékos a magas labdákat kíméletlenül bombázta lábra, és az ejtései is pontosak voltak.

A szett végén Sárosi egy mentés közben rosszul esett, rövid ideig a bokáját fájlalta. Az első játszmát végül 13 perc alatt 21-8-ra nyerte az indiai, a leghosszabb labdamenet 19 ütéses volt.

A második felvonás kezdetén Sárosi már nem "ragadt be", 5-5-ig felváltva estek a pontok, az indiai ezután azonban sorozatban négy pontot csinált, és még a magyar játékos is "besegített" neki egy-két rontott ziccerrel, így 11-9-nél pihentek.

Sárosi ugyan becsülettel küzdött minden labdamenetben, de az indiai egyre jobban elkapta a fonalat, és gyönyörű ütésekkel növelte előnyét. A második játszma 14 perc alatt 21-9 lett.

"Fura volt felmenni a pályára és ennyi ember előtt játszani, nehezebb kiállni úgy, hogy ötvenöt hellyel előrébb van a világranglistán és sokkal tapasztaltabb játékos nálam.

Végig nagyon izgultam, teljesen más ez, mint azok a versenyek, amelyeken én játszom, nem szoktam toptizes játékosok ellen pályára lépni, ez egyelőre még nem az én szintem, talán majd Tokióban, ha kijutok" - nyilatkozta a vegyes zónában Sárosi, aki az MTI érdeklődésére elmondta, kissé furcsa volt számára a légkondicionáló is, ugyanis így fújta a levegő a labdát, amely így néha gyors, néha pedig lassú volt.

Hozzátette, a következő mérkőzésén a hongkongi születésű kanadai ellenfelével szemben sem lesz könnyű dolga, hiszen egy korábbi toptizes játékosról van szó.

Sárosi Laura megjegyezte, kissé zavarja, hogy a mezőnyben azért gratulálnak neki, mert a fair play cselekedete miatt szabadkártyát kapott, hiszen végül ő a világranglistáról került a mezőnybe. "Nem jó érzés, hogy így jött vissza ez az egész."

Sárosi a csoport második mérkőzésén szombaton a világranglistán 20. kanadai Michelle Li ellen lép pályára.

A férfiak és a nők versenyében is 13 csoportban zajlanak a küzdelmek, az első három kiemelt csoport győztese közvetlenül a negyeddöntőbe jut, a tíz másik csoportelső egymással játszik a nyolcaddöntőben.

Eredmény:
női tollaslabda, M csoport:
Pusarla Venkata Sindhu (indiai, 9.)-Sárosi Laura 2-0 (8, 9)

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com