A válogatott érdekében változott a menetrend

A magyar válogatott felkészülésének érdekében változott a labdarúgó OTP Bank Liga menetrendje: a hatodik fordulót augusztus 16-17-én, a hetediket pedig augusztus 21-én rendezik.mlszA magyar szövetség (MLSZ) pénteki közleménye szerint a nemzeti együttes szakvezetője, Bernd Storck kérte a módosítást, hogy a kerettagoknak augusztus végén több idejük legyen felkészülni a világbajnoki selejtezősorozat első meccsére, amelyre szeptember 6-án Feröer-szigeteken kerül sor.

A döntés értelmében az augusztus 21-re, vasárnapra kiírt hatodik fordulót hétközben, kedden és szerdán játsszák a csapatok. Az eredetileg augusztus 27-re, szombatra tervezett hetedik kört egy héttel korábbra, augusztus 21-re, vasárnapra hozták előre.

"Az alapos felkészülésben és a kemény munkában hiszek. Az Európa-bajnokságon mutatott teljesítmény megerősített abban a hitemben, hogy jó úton járunk. A világbajnoki selejtezősorozat lényegesen nehezebb lesz, mint az Európa-bajnoki volt, de minden erőmmel azon leszek, hogy a stábommal együtt a lehető legalaposabban felkészült, legjobb állapotban lévő játékosokkal és csapattal vágjunk neki a kihívásnak" - nyilatkozta Storck.

A 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőjében a magyar válogatott az Európa-bajnok Portugáliával, valamint Svájccal, Feröer-szigetekkel, Lettországgal és Andorrával szerepel azonos csoportban. A kilenc csoportból az elsők jutnak ki, míg a nyolc legjobb második pótselejtezőt játszik a részvételért, a legrosszabb viszont kiesik.

OTP Bank Liga:
A 6. forduló programja:

augusztus 16., kedd:
MTK Budapest-Videoton FC, Dunaújváros 18.00

augusztus 17., szerda:
Debreceni VSC - Szombathelyi Swietelsky-Haladás 18.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 19.00
Gyirmót FC-Ferencvárosi TC 19.00
Vasas FC-Budapest Honvéd 19.00
Paksi FC-Diósgyőri VTK 19.00

A 7. forduló programja:

augusztus 21., vasárnap:
Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC 18.00
Újpest FC-MTK Budapest, Illovszky Stadion 18.00
Budapest Honvéd-Gyirmót FC 18.00
Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Paksi FC, Sopron 18.00
Diósgyőri VTK-Vasas FC 18.00
Videoton FC-Debreceni VSC, Felcsút 20.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com